Nem, nem halt meg senki, nem azért...
Megfigyeltem már, hogy a nyugalom nem csak úgy adódik, nem csak úgy van, azt is gyakorolni kell. És milyen nehéz gyakorlat ez. Nem megy egyik pillanatról a másikra.
Hogy mennyi időbe telik nyugalomba kerülni, az minden évben változik. Van, hogy egy nap elég, van, hogy két, három nap is kell hozzá.
Ennyi év után már eljutottam odáig, hogy reggel, ha derékfájásra ébredek, mint ma is, már pontosan érzem, melyik izomcsoportok rándulnak görcsbe. Ha sikerül ellazítani őket, a fájdalom is kisebb.
Így van ez itt a teraszon is. Amikor sikerül kilazítani az élet görcseit, onnantól van a nyugalom. A semmi kemény munka. Komoly koncentrációt igényel. Mint a savászana.
Nem a sok tesz emberré, hanem a kevés. Az értelmesen összeválogatott kevés. A munka is csak akkor, ha nem a nyűg, ha nem a görcsös pénzkereset vagy érvényesülés, hanem a céllal, önmagunk örömére végzett tevékenység. Ha ez sikerül, az élet maga lesz a nyugalom. Akkor a teraszt egy időre haza lehet majd vinni.
A nyugalom elérése időbe telik, igazad van! Látom hajszolt fiamat, menyemet, milyen nehezen bírnak kikapcsolódni a taposómalomból, s mire más ritmusba rázódnának, már újra kell kezdeni!
ReplyDeleteÉn viszont igyekszem a nyugalmamat időnként kis hajszára cserélni, nehogy a végén az "örök"-re hasonlítson!
Instant nyugalom sajnos nincs. Jól jönne néha.
ReplyDeleteÉn azért úgy látom, Flora, elég jól megtalálod az egyensúlyt a nyugalom és a hajsza között. ::))