Volt ez a látomásom gyerekkoromban ... Néztem ki az óvoda kerítésén, és az jutott eszembe az aszfaltjárdát felgyűrő gyökerek láttán, hogy egyszer majd nem lakik itt ember többé, és akkor a fák és növények végre visszaveszik a nekik járó területet. Feleszik az emberek által készített vakolatot, elbontják az öreg ajtófélfát, önmagukba szívják át a téglákban elraktározott anyagot.
Láttam magam is, öregen és magányosan, a burjánzó növények között botladozni az őrület és a rettegés szélén egyensúlyozva.
Tegnap a Balokányban úgy éreztem, a jövő már majdnem itt van.
Az érzés egyszerre szomorú és biztató. Szomorú az ember szempontjából, biztató a növények szempontjából.
