Vidám Királylány vendégségben: Fishing 3.

Nagysó beszámolója az utolsó éjszakáról. Köszönjük szépen, olyan volt, mintha mi is ott lettünk volna. Csak a szörp hiányzott.

Kedves Olvasók, így a vasárnapi ebéd magasságában, ismét, illetve egyenlőre utoljára, jelentkezik orfűi tudósítónk a dancing in orfű, izé fishing in orfű fesztiválról!

Az utolsó nap délutánja sem indult teljesen simán, ekkor az utolsó pillanatban bejelentkező és éppen most pécsre látogató, ezeréve nem látott évfolyamtársakkal és másfél éves gyermekükkel kellett találkozni még röptében az indulás előtt. Persze hogy az autóhoz rendelt utasok előbb értek ide, mint mi vissza, de türelmesen vették az akadályt. Mire kiértünk, kezdődött is régi kedvencem, a kaukázusból megmaradt, számomra értelmezhetetlen nevű akusztik zenekar, a kafkaz koncertje, persze fenn a legmagasabb ponton, amit lentről lendületből egyenesen becéloztam. Megérte, mert a szokásos öko-alapokkal észrevétlenül átszőtt dalocskák között megbújt egy gyöngyszem, amin azért (még) én is fennakadtam: a közösség is jogi személy - ez volt a refrénje :)) azért nem biztos, hogy az egész környezetjog tankönyvet feltétlenül meg kéne zenésíteni :D de elérkezett az (is), amiért mindenki ott volt: legeslegkisebb kis földlakó :) ez is színezve volt, a zenakari klubot és egy ökofilmklubot vezető őshippi (= gyermekjóléti intézményben szakpszichológus) vezetésével aktivizálták a közönséget, és elmutogattuk, hogy a nap odasüt a fákra, madárka száll az antennára, a szél levelet visz körbe, dejó, hogy megjöttél a földre :))) a koncertnek ezzel hamar vége is lett, és jókor, mert kezdődött a budapestbár - amit megint a tegnap felfedezett királyi magaslesről néztünk - illetve inkább csak hallgattunk :) közben elmentünk újabb pulóverekért, nagyon fújt a szél - annyira, hogy Királyfi már eleve hosszúnadrágban jött ki és már eleve kapucnispulcsiban üldögélt. Útközben beszélgettünk kedvenc pólóárusunkkal, belehallgattunk a Velőrózsákba, ami a legfőbb zeneértő kollégánk szerint krjó, nekem így elsőre kevésbé tetszett (= nem szombat délutáni tinglitangli, de majd utánanézünk még).
Végül elfoglaltuk helyeinket az EurópaKiadón, ez úgy nézett ki, hogy Királyfi a hegyi trónról tartotta szemmel a terepet, sőt a régiót (=szerintem ellenséges hadak mozgását leste az ősi hadiutakon), én pedig a többiek gondjaira lettem bízva. A fáradás és talán a másnaposság fokát jelzi, hogy a csapatunkhoz tartozó kedvenc kollégának nem is köszöntem - egyszerűen nem esett le, hogy aznap még nem találkoztunk - ezúton is bocs. A koncert hozta a szokásosat, az elmúlt években már megszokott, megöregedett, de óramű pontosságú koncertet. Azt szeretem, hogy ők nem cifrázzák (más zenekarokban pont az a jó, hogy minden szám másként szól a koncerteken), ők minden hangra pontosan ugyanazt adják le, amit a 93-ban kapott másolt kaziról álmomból felébresztve is tudok. Éppen ezért a koncert egy hatalmas teasütemény-effekt, minden újra lepörög, ami azóta az életedben történt. Főleg azok a (döbbenet: 18 évvel ezelőtti) esték, amikor hónapokon át csak ezt az egy kazit hallgattad minden éjjel... (Idén kijutott a teasüteményekből, ugyanez volt azon az urhkoncerten is, amin szinte kizárólag régi sziámit játszottak, amit egy sziámikoncerten sosem tesznek meg. Na, ott lepörgött az elmúlt kb. 18tól 10 évvel ezelőttig minden... :) Legjobb volt, hogy az első számok között elhangzott a rövid szoknyát és piros kardigánt visel (=ezt viseltem 18 évvel ezelőtt). A koncert legnagyobb érdeme, hogy létével erőteljesen növekedett az átlagéletkor, míg pl. ha helyettük a pécsi fő-nyálzenekar lett volna, akkor ez épp az ellenkező irányba tolta volna a statisztikát. Amit bánok: lúzerség volt a középmezőnyben állva végignézni a koncertet és nem berohanni előre az életveszélybe megőrülni. Sebaj, a péntek éjjel (is) elég volt a következő egy évre. A másik bánás, hogy nem jött ki a mások által is várt és folyton keresett barátnő, akinek szerepét és jelentőségét mutatja, hogy tőle kaptam anno azt a bizonyos és még sok más másolt kazit!
Ezután újabb pulóver, kaja, sör beszerzés következett, meg kis vita arról, hogy attól még, hogy a kiscsillag és a kispál csak egy nyálas bulizenekar, még egy évben egyszer ha egyszer ottvagyunk egy fesztiválon, meghallgathatnánk, meg arról, hogy én a kedvenc zenekarokat végigállom, akkor tessék velem az én zenekaraimat is végigállni :) Jegyzem meg, én a pénteki hatalmas mennyiségű szörpfogyasztás nyomán csak tiszta vizet ittam (elhiszem, hogy hihetetlen, de télleg), ellenben Vikingünk úgy döntött, ma sörözik, és kinntalszunk. A lényeg, hogy épp a fishingonorfű-re értünk vissza a kiscsillagos nagyszinpadra, amit mi norvégul és németül énekeltünk. Pólók is készültek ezekkel a feliratokkal házilag, de végül nem robbantottunk kasszát a vállalkozással :) Még egy kedvenc számra várva folyt tovább a könnyűzenei vita, illetve a mellettünk álldogáló ex- és jövendőbeli hallgatóinknak való integetés, meg egy fel-felbukkanó "kolléga" cikizése :D A koncert vége újra a fishingonorfű lett, amit valaki úgy énekelt, hogy fishingonorfúú, de mivel nem láttuk a szinpadot, csak később derült ki, hogy gyakorlatilag a szám közben cserélt helyet két zenekar, és a csütörtökön a vihar miatt elmaradt francia csapat került a szinpadra. Ez az átszerelés azért nem lehetett egyszerű, mivel ez a zenekar minden hangszerét a hátán, meg a vállán cipeli és fel-alá rohangálnak a szinpadon - vagyis mindent le kellett söpörni onnét ca. másfél perc alatt :) A csapat egyébként nagyon nagy sót csinál, látni is érdemes, nemcsak hallgatni. A koncert kedvenc része volt, hogy thank you orfúúú, és thank you Jean, thank you, Bézé (rövid é-vel).
Uram mindenáron maradni akart a vadfruttikra, mert a Devon dobol benne, meg sem hallva érveimet, hogy de ugyan mi a különbség az előbb lehúzott bulizenekarok és a vadfruttik között. Ellenérve az volt, hogy a Devon dobol benne, amit betudtam a 8. sörnek. Azért rábeszéltem, hogy amíg szerelnek (=mindent visszaszerelnek a szinpadra), addig menjünk már át a psychomutánsra, mert még nem láttam őket, és a Jean és a kino pultosa zenél benne. Átmentünk, pont kezdődött, mire Vikingem: ez a kinoban a pultos :) Megint szereztünk enni és inni, kerestük a többieket, visszamentünk a vadfruttikra, megtaláltuk a többieket, de a szinpadon még mindig csak hangoltak és beálltak. Egy idő után mondtam, hogy ez csak kölcsönös szivatás a zenekar és a szervezők között, főleg, amikor a beállás végén mondták, hogy akkor negyed óra mulva kezdenek. Na, ekkor döntöttem úgy, hogy én inkább kimegyek, leülök, megnézem a kutyavacsoráját (=az is egy zenekar). Mászkálásom közben felfedeztem, hogy hollandsültkrumplinál végre lefogyott a hatalmas sor, és beálltam egy utolsó adagért. Mondtam nekik, hogy elfogyott a sor, erre mind a négyen kinéztek és felvidultak, hogy végre, erre vártak egész nap, mondtam hogy én is, mert akkor beállok. Mondták, hogy miért nem jöttem előbb, rám vártak egész nap, a hátralévő időben álljak itt végig, sütnek nekem folyamatosan :D A krumplival a kezemben aztán néztem, ahogy átszerel a kutyavacsorája, és mire elfogyott, gondoltam, inkább vízszintbe helyezem megfáradt gerincemet, a koncertet meg úgyis hallani fogom a sátorból is. Ez igaz is volt, csak nem tudtam, hogy melyik koncertet hallom :) Hajnali fél 4kor Királyfim is megérkezett, mint ma megtudtam, 12 sörrel zárta a napot, de még hajnalban bekészített magának egy liter kólát, hogy valahogy haza tudjunk majd jutni :)
Reggel aztán jött a fesztiválbontás, amit azért szeretek látni, mert akkor elhiszem, hogy vége, és nem gondolom azt, hogy ez amúgy egész évben itt áll, csak én épp lemaradok róla. Ez a szokás még a szigetről jött, ahol ezért mindig megvártam a szerda reggelt. Szakszerűen lebontottunk egymás után három sátrat is, miközben felkeltek a többiek, elosztottuk a helyeket a hazafelé tartó autókban, és röpke ökomenikus vallásfilozófiai konferenciát is tartottuk, hogy meggyőzzük az Égieket arról, hogy ne essen az eső fesztiválbontás közben, mert úgy nagyon szívás színpadokat és sátrakat bontani. Alaptézisünk röviden összefoglalható annyiban, hogy miután a biztonság kedvéért több néven is megszólítottuk az Égieket, kifejtettük, hogy szerintünk nem vagyunk bűnösök, mi csak jól éreztük magunkat, ezért kérjük, hogy ne is büntessenek bennünket az esővel. Ezen valószínűleg elgondolkodtak, de végül kb negyed óra tanácskozás után, mikor mi már kint vártuk a járművet, úgy dönthettek, hogy de, jár nekünk az esőcsepegés. Bár, lehet, hogy csak túlságosan koszosnak ítélték a jelenlevőket ahhoz, hogy visszatérjenek a civilizációba, és ezen akartak segíteni :) Fogmosás után megállapítottam, hogy tényleg nagy buli lehetett, ha még a női mosdó is úgy néz ki, mintha disznót vágtak volna benne. Kifelé menet meg akartuk köszönni a fesztivált mindenkinek, aki dolgozott, de épp nem láttunk ismerőst, így ezt csak online tehettük meg ma délben :)
A sok cuccra való tekintettel meggyőztük Hadvezérünket, hogy ugyan mi itt megvárnánk, és ő menjen le egyedül a tó oldalán lévő mezőn hagyott kisautónkért. Eközben megint résztvevő-megfigyeltem: kicsit vicces volt az ifjabb generációt látni, amint az otthonról iderendelt apu-taxikra várnak, egyben az autó mérete és típusa és a beparkolás pofátlansága közötti abszolút korrelációt is ismét felállíthattam. Elnézést azon olvasóinktól, akik épp gyermekeiket furikázták haza ma délelőtt, de kissé mókás látvány volt tényleg. A legszimpatikusabb kolléga az volt, aki a gyermekekre várva végighallgatta + röhögte velünk azt a monológot, ami egy érkező autóból hallatszott, és ő nem egy apa volt, hanem egy kortárs: - a xxxba, ha közületek valaki már szerzett volna jogsit, akkor magatok is megoldhatnátok ezt, és nem kéne benneteket itt furikázni (rövidített verzió). válasz: - ha tudnék vezetni se ülnék autóba egy fesztivál után. másik válasz: - ja, egy hétig se :D Közben szegény P.nek legendáztam a régi szép időkről, amikor a sziget után 40 méteres sorokat kellett kivárni a déliben egy hétnyi fesztivál után, majd a zícén minden pozícióban alvó sorstársak között utaztunk hazafelé soknaposan. Bocs P.! Mire megérkezett értünk is a kis piros autó, megjött Apuuuu! értünk is megjött Apuuuu! csatakiáltással rontottam ki, ezért is bocs P.! :)
Itthon aztán immár a mosógép csöndes zümmögésére aludtunk tovább, a lakásban kis kupacokban gyűlnek a mosni való cuccok. Gyakorlatilag a cipőktől a polifómon és táskákon át a hajpántig, mindent mosni kell :) Fő különbség a fiatal- és a felnőttkori fesztiválozás között, hogy neked kell alvás közben felkelni és kiteregetni, amikor lejár a mosógép a botrányos állapotú cuccaid sterilizálása után. Viszont (pót)anyád is csak annyit kérdez sms-ben a hideg miatt aggódva, hogy van-e elég pálinkánk? ezúton (is) jelezném, hogy köszönjük, megvagyunk, a pálinka elég volt, de elfogyott, ezért utánpótlás ügyben tárgyalásokat kezdeményeznénk a meglévő raktári készletekről :))
Összegzés: (a Miért szeretjük a fishing-fesztivált? című iskolai dolgozat végén - ha ez eddig nem derült volna ki)
Azért szeretjük a fishinget, mert nincs tömeg, szellős, baráti és kedves a hangulat, nincs őrület, nincs világvége, nincsenek agresszivra ivott emberek, mindenki barátságos és jófej mindenkivel. Azért szeretjük a fishinget, mert alapvetően a magyar zenekarokat szeretjük (azok a klfdiek, akiket szeretünk, nem is jönnének el, és nem is tudná senki megfizetni), ezért ennek a fesztiválnak a kínálata és ennek nyomán a belépő árszínvonala is pont megfelelő. Azért szeretjük a fishinget, mert közel van, minden nap haza tudunk jönni az öreges kényelmi szolgáltatásokért, viszont a helyszín eleve kempingnek lett építve, így tökéletesek a sátorhelyek (kivéve a beton!), és a fürdőházikók is, akkor is, ha kicsi a kapacitás esténként. És a legfőbb: azért szeretjük a fishinget, és főleg ezért baráti a hangulat, mert a szervezők, a biztonságiak, a beengedők, a pultosok, a sör- és kaja-osztók, a hangmérnökök, színpadmesterek, grafikusok, fotósok, árusok, sőt a színpadokon fellépő zenekarok és dj-k között igen sok az ismerősünk, barátunk, itthoni pultosunk, volt, jelenlegi és leendő hallgatónk, volt csoporttársunk, osztálytársunk, évfolyamtársunk, akiknek ismételten külön köszönet, hogy a mi bulink kedvéért ők a másik oldalon éjjel-nappal dolgoztak :)))

Nagysókirálylány

ps: köszönet a megtiszlető meghívásért a blogba, jól esett minden nap újraélni az előző 24 órákat :) a legfurábba, hogy ma ment a legnehezebben, amikor már csomót aludtam és nem is vagyok másnapos :)))

Vidám Királylány vendégdégben: Fishing 2.

Királylánynak köszönet a tudósításért. Holnap én, szerintem, arról írok, milyen sokk a levendula Tihanyban.

Kedves Hallgatóink, ismét jelentkezik orfűi kihelyezett tudósítónk!

Az a gond a fishinggel, hogy mivel három napig tart, és csak egyszer van egy évben, mire az ember felfogja, hogy ez az, ez már az, amire egész évben várt, addigra már a harmadik nap közeleg - ha nem teszünk gyorsan valamit. Ezért volt jó a régi-régi típusú sziget, ott volt erre a felfogás-megérkezős fázisra két nap, az élvezős-nagyonpörgésre is kettő, és utána még nem lett vége, jöttek a jól ismert sziget-hétköznapok. Szóval ez már a múlt, a reggelenkénti sátorban-ébredésekből is kevesebb van, a kávé utáni reggeli kószálás pedig csak itthon, a konyhában jön el.
Az meg a jó a fishingben, hogy csak három napig tart. Így ha az első nap nem pörögted teljesen szét magad, akkor muszáj a másodikon, mert mégsem hagyhatod ki mindazt, amire egész évben vártál. Szóval, a péntek délután unokatesó összeszedésével telt, akik aztán a mostani jelek szerint mégsem aludtak itt, de ők egyébként nem is a fishingre jöttek :) Kicsit mi is aggódtunk a felhők miatt, de gondoltuk, ezek dél felöl jönnek, majd a mecsek megfogja, orfű úgyis a másik oldalon van. Aztán összeszedtük utasainkat, végre csatlakozott hozzánk - és amerikát három hét alatt végigjárt párjához - a teljes magyar historiográfiát északi (fiatalabb) testvéreinknél egyszemélyben képviselő bátor történész, aki a máv sajátosságait is megtapasztalhatta hazatérő útja során. A legjobb parkolókat már elfoglalták mire kiértünk, így egy mező szélére álltunk, csak azon aggódtunk kicsit, hogy ha ide még páran beállnak, akkor vajon ki tudunk-e majd jutni.
A pénteki program sokat ígért, kedvenc zenekarok egymás után, és sikerült egy magát nagyon itató kis szörp utánpótlást is bejuttatni (TSB unatkozó nagybátyjának forrásából), így minden meglett a nagyon várt pörgéshez. Először nekiindultunk a hegynek, felmásztunk a legmagasabb ponton lévő sátor-szinpadhoz, illetve a csapat fele félúton megállt és lecövekelt a gyönyörű kilátás előtt. Felfedeztük, hogy a helyes kis wc-faház északi oldalának betonpadkája a legjobb hely a campingben, így ott üldölgélve élveztük az összkonfortot, és azt, hogy egyszerre három szinpad programjait is követhetjük onnét, és láss csodát, a végén még a többiek is mind megtaláltak minket. Sör, alkoholtartalmú szörp és hollandsültkrumpli társaságában néztük a tájat, és megbeszéltük, hol lesz az a bizonyos házunk:
"- Ott szemben a domboldalon! (=kaszált legelő a falu fölött)
- De azt nem fogjuk tudni megfizetni.
- De úgyis csak akkor lesz pénzünk egy házra itt, ha nyerünk a lottón. Ha meg nyerünk a lottón, akkor meg tudjuk venni egész orfűt!
- És ezt az egész fesztivált is!
- Ja, és akkor veszünk egy akkora üveg jégert is!" (=hatalmas, kb 4 méteres felfújható jégeres üveg, két szinpaddal lejjebb). Jellemző, hogy a többieket csak ekkor kezdte el érdekelni a dolog, és tudakolták, hogy ők is kaphatnak-e majd abból a jó sok jégerből. Mindeközben sikerült megfejteni a nemjuci nevű zenekart is: mindannyiunk szerint egy nagy erőlködés az egész, de aztán a zeneértőbbek szerint zeneileg egész jó, csak ezt a csajt nem értik benne. Mondom, akkor megvan a megfejtés: a zenekarban nem a juci a jó.
Ezután kénytelenek voltunk elhagyni kilátóhelyünket, de szerencsére eddigre mindenki meg is talált minket. Lementünk a nagyszinpad elé, mert nemsokára kezdődött a hevönsztrít szeven, ami a csapat vezéregyéniségeinek ősrégi kedvence, megjelenés kötelező, csak az érettségiztető kolléga hiányzott a törzstagok közül. (Róla megtudtuk, hogy péntek reggel fél 8kor ébredt egy sátorban, illetve ébresztette őt a sógora, és gyorsan útrakeltek, mivel kezdődött az érettségi utolsó napja, azonban nem a legközelebbi megyeszékhelyen!!)
A szélesvállú Viking, nagy fekete kapucnis pulcsiban, jómagam, és a hozzánk tartozó egyszemélyes országos triatlonválogatott egy masszív kis sorfalat képeztünk a táncoló "kicsik" közepén, és gyakorlatilag becövekelve álltuk végig a koncertet, ami persze nem jelenti azt, hogy ne élveztük volna - najó, én megint kifejtettem, hogy már mennyire uncsi, és már ők is unják, és totál gépies, ahogy végigcsinálják a koncertjeiket. Azért az átköltött számra táncoltam is kicsit, meg közben esett is egy kicsit, de azt a kapucniknak köszönhetően túléltük, és a végére a felhők is elmentek. A koncert után megint jött a már ismert projekt: enni és innivaló utánpótlás kell, pisilni kell, idemenjünk, odamenjünk. Úgy emlékszem végül a pizzaszelet és a sátorban őrzött szörputánpótlás győzött, de ezen a napon a vicces pizzásbácsi elmaradt.
Következett a quimbykoncert, ami kicsit hasonlóan mindig hozza a várt és jól megszokott szinvonalat, de egyben elhozta az egész évben várt, katartikus élményt is: hatott a várakozás, az egyedül elfogyasztott nemkismennyiségű szörp, a kisértő múlt, és a quimby zenéjének véletlenszerűen is mértani pontosságú robbanókeveréke. Eljött az az egy óra egy évben, amikor nem kell kontrollálni, nem kell gondolkodni, nem kell megfontolni, amit kimondok, az az egy óra, amire egyre ritkábban van az embernek lehetősége, és egyre ritkábban jön el. Éppen ezért egyre nagyobb jelentőséggel bír, és egyre nagyobb a hála, hogy egyáltalán elkövetkezik, ekkor pedig jönnek a patakok is, gátszakadás, megtisztulás, feltöltődés a következő egy évre. Szóval, ezért kell ez a három nap fishing...
Most itt kellően hatásos lenne abbahagyni a beszámolót, de a történészi sejtek megakadályozzák, hogy megfosszam az utókort ettől a páratlan lehetőségtől, hogy elsőkézből értesülhessen az idei fishing második éjszakájáról. A quimby után jött a következő, az én régi kedvencem, a pálutcai, csak nem értjük, hogy őket miért tették fel a roppant kicsi hegyi koncertsátorba, így mi csak az oldalában álldogáltunk, illetve énekeltünk (=én énekeltem és táncoltam, és legendáztam a régirégirégiévekről).
Ezután megint jött az ötlet, hogy menjünk haza egyenesen, Vikingem ennek érdekében este 6 óta már csak kólát ivott. A meglepő az, hogy északi hadvezérek keleteurópai sarja nem bírja a kemény földet a sátorban, és inkább a saját ágyikójában aludna. Mondtam, nekem mindegy, neki kell vezetnie, illetve ő vezet, ha megyünk, hát megyünk! Indulás előtt még sorbaálltunk egy kis pizzáért és amerikai hotdogért (=mennyei piritotthagymát adnak hozzá!), majd a sátor felé vettük az irányt a cuccainkért. Mivel már ekkor elég hideg volt, P. és csapata hirtelen úgy döntöttek, hogy élnek a lehetőséggel és inkább visszajönnek éjjel velünk, mint 10 fokban vacognak a sátraikban - annak ellenére, hogy mi már felajánlottuk a 2 hálózsákunkat és a 3 polifómot. Szerencsére autónkat nem zárták el a mezőn további autók ezrei, így az éjszakai kanyarokban kapaszkodva és utolérve a hivatalos fishingbuszt hazafuvaroztuk P.-t és kis csapatát, illetve magunkat is. Azt csak reggel konstatáltam, hogy amikor a sátorban gondosan összeszedtem, ami kellhet ma is, a direkt a fishingre vett virágmintás papucsomnak csak az egyik darabját sikerült magammal hozni. Remélem, a másik a sátorban pihen és nem útközben vesztettem el :))

Elnézést, hogy ígéretem ellenére mégiscsak sikerült még hosszabb beszámolót írnom a második napról, ebben hibáztathatjuk a nem-itt-aludt unokatesóékat, illetve a még ágyban heverő Vikinget :)

Nagysókirálylány :)

Vidám Királylány vendégségben: Nagysó a Fishing On Orfűn 1.

Nagysó, úgyis mint Vidám Királylány a Fishing On Orfű fesztiválról vállalt tudósítás- sorozatának első része. Ha már én nem megyek, tudjunk valamit arról, hogy mulat egy norvég királyfi s nője.

Köszönet a vendégbejegyzésért. Várom a folytatást, amit minden bizonnyal csak a Tihanyi Levendulafesztről megtérve lesz módomban közkinccsé tenni. Sajnos.

Jóreggelt kedves olvasóink!
Jelentkezik helyi tudósítónk Orfűről, illetve az öregesen otthoni kádban töltött délelőttről - a tegnapi tapasztalatokkal:

Menjünk ki még délelőtt. Jó, menjük, de épp hőségriadó lesz, és a legnagyobb hőségben fogunk a tűző napon sorbaállni. Némi közös tempólassító projektekkel sikerült az indulást pontban délre eltolni. Pozitívum, hogy ekkor még volt parkolóhely és az árnyékban kellett sorbaállnunk. A helyzet a hírek szerint a délután folyamára kicsit rosszabbodott: egy órás sorbanállás a tűző napon. Mi ekkor már sátrainkkal bíbelődtünk: mindenki két helyet foglalt, így egymás mellé tudtunk települni, gondosan kikerülve a betonos részeket. Ami kampingező autóknak kitűnő, az nem biztos, hogy vékony polifómon is olyan klassz lenne. Aztán persze jött az idő elütése az első koncertekig. Fiúk lementek tóátugrást nézni, egyikük még a tavat is körbefutotta - mondjuk ő ezt hetente többször is megteszi - irígylem is érte. Mi eközben felfedeztük az ismerős és új árusokat, a tavaly megkedvelt holland sültkrumplival és kedvenc pólóárusunkkal az élen :))
Az első koncert Harcsa Veronika volt, nem is értjük, hogy a fishing és a harcsa miért nem adott alapot valami jó kis szójátékhoz. Leültünk a héten lenyírt fű után maradt tarlóra, a NagyZoliról elnevezett nagyszínpad elé, én meg békésen nekiálltam gyógynövényeket szedni a többiek körül, illetve a saját és P. szoknyája alatt. A koncertet jellegéből adódóan sajnos elnyomta a többi színpad, és mind megegyeztünk abban, hogy a nagyon klassz, kék-zöld-mintás barna ruhához nem passzol a rózsaszin magassarkú - olyannyira nem, hogy ebben még a színtévesztők is totálisan egyetértettek velünk, női szeműekkel. Továbbá nem passzolt a cuki-kislány hanghoz a megzenésített magyar vers témakör sem - valahogy nem passzol, a jazzhez illik az angol, illik a táncikálás, de nem illik JA, nem passzol a vers-megzenésítés - főleg nem a fishingonorfűn, főleg nem az első nap délután, talán egy többedik napon másnaposan fűben-fekvő állapothoz még inkább, mint frissen, pörgésre kiéhezetten. De az is elkövetkezett, persze még csak inkább messziről néztük: jött az IrieMaffia, aztán a PunnanyMassif, ami új kedvencünk, miután rájöttünk, hogy a paulusban (angolul is) kitűnően pörgő pincérfiú a zenekar egyik oszlopos tagja. Eddigre megérkeztek a könyvtároslányok, és a szekszárdi érettségiztető különítmény is, így a felduzzadt csapatot egyre nehezebb volt összetartani: az egyiknek pisilni kellett, a másik sört akart, a harmadik lángost, a negyedik kereste épp az ötödiket, a maradék állt egy főúton és várt az összes többire. Ezt megelégelve berobogtam a Punnanykoncertre, és elfoglalva a legjobb helyet, békésen álldogáltam a lelkes tömeg közepén, néztem az átlagéletkort (= szörnyülködtem, milyen fiatalok ezek itten), és kortyolgattam a féltve őrzött vizespalackomból - na nem vizet... Ezután újabb mennyei holland sültkrumpli beszerzése nyomán indultam, hogy csatlakozzak a többiekhez, akik elvileg Hiperkarma koncerten voltak, a keverőtől jobbra. Mondom jobbra. Erre csak akkor jöttem rá, amikor a jobb oldal biztos tudatában 10 percen át nem találtam senkit a keverő bal oldalán, még a két méteres Királyfimat sem... Asszem kezdett hatni a vizesüveg és tartalma. Illetve kezdett körbejárni az érettségiztetők és a közgyűjteményi dolgozók között. Királyfim közben a rövidnadrágja zsebében rejtegetett norvég bogyó és zuzmó szörpöt fogyasztotta, melyet rengeteg sörrel kísért. A feltűnő különbség csak az, hogy rajta semmi sem látszott ebből, és ő nem szaladgált el félóránként bokrokat keresni. A koncert végén jött a kívánság, hogy menjünk le az A38 szinpadra Istenhátamögött koncertre. Ez megint úgy ment, hogy kisebb lángos-sör-bor-wc-expedíciókra oszlottunk, és állandóan vártunk egymásra. Így mire leértünk a sátorba, az Istenhátamögé, már csak valami állati üvöltés fogadott, de inkább nem nevezem meg a zenekart, mert egyrészt nem biztosak az információim, másrészt azokra sem emlékszem. Ezután megintcsak bevártuk egymást, közben az érettségiztető kolléga a phd-írásom fázisairól akart diskurálni, és hogy hogyan áll össze kép a rengeteg forrásból - ő is ugyanebben a fázisban van épp. Szóval abszolút kolléga. Miközben már kb. egy órája cikáztak a villámok a csillagos égen, kezdett feltámadni a szél. P. anyukájának apokaliptikus rémképei kezdtek valósággá válni - de mi csak továbbra is feszt álltunk a sorban lángosért, majd átálltunk egy másikba pizzáért, ahol egy nagyon mókás úr osztotta a pizzát és az észt - a keze alá dolgozó fiatalkorú(nak látszó) zseniálisan pörgő fiataloknak, a felbukkanó cég-tulajdonosnak és a sorbanállóknak is, vagyis nekünk :D
A pizzával kezünkben ért minket aztán a csöpögő eső, a többiek még menni akartak a francia zenekar koncertjére a lejtős Nagy-szinpadhoz, de uram kiadta a jelszót, hogy mi a saját sátrunkban keressünk menedéket. Kicsit értetlenül álltam az esőhöz-szokott norvégom ilyetén megfutamodása előtt, de amikor sikerült bekászálódnunk, akkor kinyögte, hogy a zuzmó és bogyószörp erőteljes hatása alatt van, ami addig szokás szerint nem is szúrt szemet :) Az eső elkezdett ömleni, a zene dübörgött minden irányból, alig múlt még éjfél. A meglepő az volt, hogy az égzengések még a zenét is túldübörögték, és még meglepőbb, hogy ennek ellenére, néhány felébredés és a sátorért való aggódás, meg a fejünk mellett 20centire elhaladó autó ellenére, sikerült aludni. Reggel, azaz fél 6-kor, azonban a drága norvég ember kiadta megint az ukázt: horgonyt fel, menjünk haza aludni tovább, ő ebben az óbégatásban nem bír. Óbégatás = csönd, madárcsicsergés, sehol semmi zene, vagy dübörgés, néhány, a sátor mellett elhaladó kósza lélek aznapos kommunikációja, mégcsak nem is a megengedett zajszint felett. De, ő a főnök (=ő tud vezetni :), akkor menjünk haza :) A völgyben apró kis felhőpamacsok, hűvös nyári hajnal, verőfényes napsütés, felhő sehol. Végleg megegyeztünk abban, hogy kell itt vennünk egy házat, és ennek érdekében lottózni fogunk. A parkolóban petőfirádióra bulizó veteránok, buszra váró népek, hazafelé, a hátsó úton röpképtelen madarak, hatalmas felhőszakadás nyomai. Itthon parkolás közben felfedeztük a hatalmas lakótelepi kukánk rejtelmeit: sorra bukkantak fel elegáns kis hölgyek a szomszéd utcákból apró szemetes-zacsikkal, és dobálták bele a mi kukánkba őket. Hm. Mire nem jó, hogy 6-kor jön haza az ember.

A mai napról az elfogyasztott szörpök növekedésének arányában, valamint a nálunk táborozó unokatesó + haverjai függvényében már nem várható majd ilyen bőbeszédű beszámoló, igérem :)

Luczifer vendégségben: Aztán

Luczifer ajándékposztjáért hálás köszönettel tartozom.

Mondják, a lányok eleinte a pasiba, aztán a szerelembe lesznek szerelmesek. Miközben kedvükre szerelmeskednek. Lássuk be, hogy ebben van némi igazság. De ha ezt beláttuk, akkor azt várjuk, hogy a lányok szerelmének tárgya, apropója, ürügye, a „szerelmem” izgalmas jogcím lehetséges birtokosi köre bővül. Hiszen a szerelmem szerepkörön és nem a személyen a hangsúly. A szerep megvalósítója veszít fontosságából. A személy csak apropó, akit nem kell komolyan venni, mert ő csak egy ő, és nem a nagy Ő. Nem érdekes. Szükséges érdektelen. Egy kellék csupán. Akinek kellékvoltát az élet kellemesen jutalmazza. No, de én úgy látom, hogy az „apropók” – a kiválasztottak köre – a várakozások ellenére nem bővül, hanem változatlan. A szóba jövők nagyjából ugyanazok, akik voltak, azok az öregedni rest pernahajderek, akik annak idején minden bukfenc versenyt megnyertek. Akikért akkor lehetett lángra gyulladni, azok most apropónak is jók. Ez nem tűnik igazságosnak, és ami aggasztóbb, biztatónak se. Mert így nem mozdul a sor, amiben állunk.

Közösségi haló

Még nem láttam a Közösségi háló című filmet, de meg fogom nézni. Már csak azért is, hogy megtudjam, hogyan jut az ember eszébe valami újító dolog. Mert közösségeim nekem is vannak, de eszembe nem jutott volna hálót szőni belőlük.

Tegnap mint munkás szülő (vagy szülőmunkás? uh, nem) vettem részt a nagyobbik kettő iskolájának értekezletén. SZM. Gyerekkoromban hülyére röhögtem magam ezen, hogy mit esznek mindig. Elnézést.

Az értekezlet iszonyatos részvételi lelkesedéssel zajlott, nyolc konkrét szülő és a kontakt tanár részvételével. Az igazgató csak öt percig tette tiszteletét, ami egyébként helyes, mert minek lenne ott. Az öt perc alatt azonban népszerűsítette az 'itt-a-gyerek-hol-a-gyerek' elektronikus kártyát, melyet kettőezerötért megvehetek, majd havonta 350 forintért szolgáltatnak. Azt szolgáltatják, hogy a gyerek ha belép valami szórakozóhelyre, akkor leolvassák a kártyáját, Anya meg Apa otthon lecsekkolhatja, a büdös kölyök hol volt este, illetve ott volt-e, ahol mondta. Utóbbi havi összegről egyébként bocs, számlát nem tud adni a cég, de szeretné, ha a számlámról ezt havonta utalnám. Magyarország a csodák birodalma.

Ezt követően a tanár, úgyis mint a Kultúra Őre, mintegy 90 (!!!) percben összefoglalta, mi mindent dolgozott Ő ebben a tanévben. Üdítő.

Miután a szülők megvitatták, a Kodály központban a második sorból jobb-e az akusztika, mint a tizenkettedikből, gondoltam, megkérdezek pár dolgot. Például, hogy valóban működik-e az elektronikus napló, és mikor használhatják a szülők is. (Öööööö, nagyon bonyolult. Egyelőre nem.) Az is érdekelt, kapnak-e a szülők tájékoztatást az iskola átszervezéséről. (Ööööö, egyelőre nem tudunk semmit, és nem akarunk feleslegesen idegesíteni senkit. Majd biztosan. )

Én azt se értem, a többi szülő mi a francért nem kérdezett valamit. Ültek ott, mint akiket ottfelejtettek.

Kifelé menet még halottam, amint a tanár az elnöknek elmagyarázta, hogy majd alá kell írni az érettségi beosztását. Javasolni nem javasolhat semmit a Feri, mert nem tudják másképp beosztani, meg különben is. Ja és jut eszébe, majd írjon pár sort a tanároknak pedagógusnapra, mert ők megérdemlik. Évek óta hagyomány ez.

A közösségnek itt nincs tényleges szerepe. Díszgombok egy molyrágta kabáton.