Álláspont

Van úgy, hogy az ember hiába vár.

Inkább

Sírunk egy kicsit az esőben mi is, mert nehezen értjük, miért kell haragudni másokra, ha egyszer többször is szóltak már, hogy inkább szeretni kellene. Lehetőleg őrülten.

Seven inches from the midday sun

A latin táncok a meleg ellenére jótékonyan edzik a csípő izmait, és oldják a feszültséget.

Erre természetesen vannak más módszerek is.

Még kettő

Az ember érzi, hogy alapvetően jól fog dönteni.

xx

A lejátszón egy brit, na jó, ha nem is kisiskolásokból, de nagyon fiatalok emberekből álló csapat, a The xx játszik kellemes, érfelvágós zenét. Imhol az egyik népszerű dal vizuálisan is:

A csapat egyik érdekessége, hogy az iskolatársakból alakult, és mára trióvá fogyott zenekar egyik tagja Jamie XX, egy rendkívül tehetséges remix zenész. Jamie legutóbbi remix lemeze alig pár hónapja jelent meg a két napja elhunyt Gil Scott-Heronnal együttműködésben We're new here (Újak vagyunk itt) címmel.

Efféle munkái illusztrálására álljon itt Adele egyik legnagyobb sikerének feldolgozása.

A The xx-hez pedig jó hallgatást. (Aki nem bírja őket, vegye le a hangot.)

Régi...

"Lehettem volna valaki más,
de más az valaki más lett,
mert a szerencsét keserű cseppekben
diktálta belém akkor az élet.
Mert egy furcsa tanár nem engedte meg,
hogy igazi művész legyek.
Bár a keserű lassan édes lett,
most valamit mégis kérdezek:

Hé, mondd, mi lesz velem,
ha halkabban szól a rock and roll?
Hé, mondd, mi lesz velem,
ha elfáradtál a dalomtól?

A kalapács lassan a két kezemből
az olajos földre hullt,
mikor először hallottam igazán szólni
az ezüstös hat húrt.
És ma semmi más nem érdekel,
csak a zene, a zene, a zene,
és most azt játszom, amit én akarok,
de kalapálni már rég nem tudok.
 

Hát hé, mondd, mi lesz velem,
ha kihullott a gitár a kezemből?
Hé, mondd, mi lesz velem,
ha elfáradtál a zenémtől?

Én éltem úgy, ahogy te is éltél,
mikor gyerekek voltunk még,
s aztán oldalba vágtak:
"Ideje már, hogy komolyabb ember légy!"
Hát megráztam magam, és játszani kezdtem,
hogy ne legyen velem gond.
De azóta is csak gondolkodom,
csak azon, csak azon, csak azon, csak azon:

Hé, mondd, mi lesz velem,
ha kihullott a gitár a kezemből?
Hé, mondd, mi lesz velem,
ha elfáradtál a zenémtől?

Hé, mondd, mi lesz velem,
ha halkabban szól a rock and roll?
Hé, mondd, mi lesz velem,
ha elfáradtál a dalomtól?

Hé, mondd, mi lesz velem,
ha kihullott a gitár a kezemből?
Hé, mondd, mi lesz velem,
ha elfáradtál a zenémtől?

Hé, mondd, mi lesz velem,
ha halkabban szól a rock and roll?
Hé, mondd, mi lesz velem,
ha nem kapsz semmit a dalomtól?

Hé, mondd, mi lesz velem,
ha kihullott a gitár a kezemből?
Hé, mondd, mi lesz velem,
ha elfáradtál a zenémtől?

Hé, mondd, mi lesz velem,
ha halkabban szól a rock and roll?
Hé, mondd, mi lesz velem,
ha halkabban szól a rock and roll?

Hé, mondd, mi lesz velem?

Hé...." 

Bodysurf

Az a benyomásom, hogy a fizikai fájdalom egészen érdekesen tudja lenullázni az ember céljait és törekvéseit. Ami reggel még fontosnak tűnik; határidők, megbeszélések, munka, úgy úszik el a lumbális idegdúcok felől terjedő fájdalomban, mint szörfös a Nagy Hullám tetején.

Nem fontos már semmi, csak a másodpercekre beálló fájdalomszünet heurékája, amiről aztán az újra a jobb és baloldalon végigfutó elektromos impulzus kideríti, megint csak egy hamis mennyország ígérete volt. Ilyenkor a felismerés, a szív tompábban fáj, és belehalni is szebben lehet, mint a nyers idegszálat a bőr fölé tépő fájdalomba.

Will

Nem, ezúttal nem Shakespeare, hanem a (szerintem) nem kevésbé tehetséges zenész, DJ, producer, Holland.

A brit születésű fickó egy ideje elköltözött a ködös Albionból, és Kolumbiában élvezi a napsütést, no meg a zenélést.

A lejátszón a latinos, jazzes Quantic Soul Orchestra formációt lehet hallgatni éppen most. A srác viszont szeret többfélét is csinálni, ezért aztán hol Limp Twins néven zenél, hol egyszerűen csak Quantic néven. Ez utóbbit például Bonobo-kevelőknek meleg szívvel tudom ajánlani. A Limp Twinst, meg nem tudom, kiknek. Az egy kicsit talán britesebb beütésű. Akkor britesebb beütésűeknek talán.

Nekem mindenhogy tetszik a pasi.

Kis ízelítő a sokoldalúságból:

Röviden

Persze, hogy nem kell mindent mondani. Tulajdonképpen mindig kevesebbet kellene, mint ami kívánkozik.

jól

Értelmezési tartomány

Nah, van aki szerint maccibűvölő. Szerintem a naccibűvölő indokolhatóbb.

Háttér

A lejátszón a Nostalgia 77 játszik, aki tulajdonképpen nem más, mint Benedic Lamdin, foglalkozására nézve producer, DJ, ésatöbbi. Ez a frissen (március közepén) megjelent album, a Sleepwalking Society, amit egy számomra teljességgel ismeretlen, ám annál meggyőzőbb, Berlinben élő énekesnővel, Josa Peittel együtt vett fel a fickó. Borongós vasárnapokon és napos hétköznapokon is jól hallgatható album. Vagy fordítva.

Koncert

Az a vicces, hogy igazából nem is voltam KFT rajongó soha. Szerettem a számaikat, abból sem mindet, de koncertjükön még nem voltam. Hogy jó-e, hogy ennyi év múlva megyek, abban nem voltam biztos. De mi történhet, legfeljebb majd elmélázom, milyen fiatal voltam, amikor az Afrikát ordítottuk valami kocsmában egy sikeres vizsgaidőszak végén.

Az előcsarnokban mihozzánk korban és péntek esti gyűrödtségben kompatibilis nézőközönség ácsorgott. Egy hevenyészett évfolyam-találkozót simán össze lehetett volna rántani. Néztem is az ismerőseinket, hogy na ők vajon szintén nosztalgiázni jöttek vajon, vagy ők a megszállott rajongótábor. Inkább tippeltem az előbbire.

Aztán a színpadtól mindösszesen két sorra hallgattam ezeket a fickókat, akik simán lenyomták a két órát, igaz közben beszéltek is, meséltek erről-arról, és persze Laár András és Bornai Tibor verseket is mondtak. (Bornait jól meg is néztem magamnak, éppen azelőtt olvastam bele a blogjába, mielőtt becsukta. Jó kis blog volt pedig.) Jók voltak, ezt akarom írni. Meg vannak öregedve kicsit, és bár tudom, ennek biztosan nem örülnének, amit most írok, de jót tett nekik. Bölcsebbek lettek, isteni a humoruk, az az igazi idősödő pasi humor, amikor hát nem is tudom, de szeretni való, na. (Jó, biztos azért, mert én is idősödöm, vagy érek, vagy hmmm fejlődik a humorom.) Ráadásul kiváló zenészek.

Nagy meglepetés volt ez a koncert. Nem mintha azt gondoltam volna, nem fog tetszeni, hanem mert most annyira másképpen hallottam a számok szövegét.

Lagrimas de oro

Fáj a torkom. Nagyon.

Nem a te hibád kedvesem, hogy a világ ennyire igazságtalan.

Így, így. Az utolsó hullámra várunk mi is.

Snétberger Ferenc natúrban

Ilyen Budepestre jövős-menős túrát ritkán csinálok, mert jobban szeretek, ha már egyszer így alakul, akkor fent is maradni kicsit, és találkozni régen látott barátokkal is, de azt kell mondjam, van olyan program, amiért megéri. Egy zenés beszélgetés Snétberger Ferenccel mindenképpen ilyen.

A kirándulásért óriási köszönet A-nak, a kis gyémánttársnak és T-nek, aki a jegyeket szerezte. Ha nagy leszek, tényleg meghálálom nekik.

A Petőfi Irodalmi Múzeum rendezvényén Snétberger Ferenccel Mélykúti Ilona beszélgetett a zenész mindennapjairól, a terveiről, a zenéről és a Felsőörsön májusban megnyíló zenei szakkollégiumról. Kicsit óvatosan mondom, én talán máshogyan kérdeztem volna minderről, de hát mit tudhatom én, nem vagyok végzett kérdező. Amikor nem beszélgettek, akkor volt a zene.

Tehetséges embert hallgatni jó, lehetne most a végkövetkeztetés különben, akkor is jó, ha zenél, akkor is, ha beszél, akkor is, ha olvas. Snétbergernek ha zenél, az az igaz szerelem, ha beszél, akkor zavarban van. Azt mondta, azt mindjárt meghallja, ha valaki tehetséges, ha valakiben ott van a zene, úgy natúrban. Ezt éreztem én is, hogy ő tényleg olyan ember, aki tehetséggel született. De benne a tehetség mellett megvolt a kellő alázat is a zene iránt, vagyis gyakorolt, és gyakorol a mai napig. A család hét gyermeke közül, nem véletlenül, egyedül ő lett profi zenész, hiszen saját bevallása szerint nem ő volt a testvérek között a legtehetségesebb.

Azt hiszem, egy rakás ismeretlen emberrel különösen nem szeret beszélgetni szóban, merthogy tényleg nem az a tipikus talk-show alany. Ha tehetné, gondolom, inkább csak gitározna.

Igaz, ezt manapság nem lehet megtenni, ezért néha kénytelen megszólalni is. Amiről legszívesebben beszélt tegnap este a zenélésen kívül, az a főzés (már el is tudtam képzelni, amint felül a biciklire Berlinben és elmegy bevásárolni, hogy aztán főzzön egy jót), no meg természetesen a legújabb szerelem, a tehetséges zenészgyerekeknek megálmodott szakkollégium, amolyan nyári zenetábor, Felsőörsön. Snétberger egy egész zenei módszertant írt, saját gyerekkori tapasztalataira építve, hogy megtanítsa a gyerekeket ... nem zenélni... hogyan is mondjam, új utat találni.

Ez az utóbbi vállalkozás, hat hét együtt, többnyire nehéz körülmények közül érkező cigány gyerekekkel, nem lesz egy könnyű dolog. Nagyon drukkolok, hogy sikerüljön megvalósítani mindazt, amit megálmodtak. Ha tudnám, kinek kell ahhoz e-mailt írni, hogy oda eljussak egy napra, biztosan írnék.

Mégis, mégis, be kell látnom, Snétberger Ferenc jobban gitározik, mint beszél. Legalábbis közönség előtt. Ahogy leül és ráhajol a gitárjára, tényleg, mint egy gyengéd szerető. Aztán a többire az ember már alig emlékszik, csak annyi rémlik, hogy kilépünk a teremből, valami olyan világba, amiben csak a szépség lakik. Nagyjából félidőben játszott egy improvizációt egy Bach témára. Nem tudom eldönteni utólag sem, Bachot játszott Snétberger stílusban vagy Schnétbergert Bach stílusban. Ezt most nem tudom elmagyarázni. Gyönyörű volt. Ahogy öregszem, egyre jobban szeretem Bach zenéjét. Talán ennek a tehetséges gitárosnak van igaza, Bach csupa improvizáció.

Ezt a Bach dolgot majd elolvasom Gombóc Artúrnénál is, ő biztosan jobban érti, hogy is van ez. Merthogy az este nagyszerű hozadéka volt az is, hogy annyi hónap blogismeretsége után a koncertet együtt hallgathattam vele. Az ajándékba kapott isteni csokiról meg már nem is beszélve.

Legszívesebben betennék ide valami Bachot Snétbergertől, de a neten nincs semmi. Még a végén ki kell nyomozni, hol lesz ez az ominózus koncertje nyáron. Helyette pár kép itt. Elég sötétek, de vakuzni semmiképpen sem szerettem volna.

Vendégségben

Tegnap este vendégségben voltam egy Trilok Gurtu nevű fickónál. Jó sokan voltunk, nem csak én, ráadásul a házigazda sem egyedül volt, az indiai fickón kívül volt egy olasz, egy japán-finn, egy francia, meg egy fontos norvég.

Hat ilyen különböző ember vendége lenni azért nem egyszerű, mert nagyon kell figyelni, hogy képben legyünk, mit mondanak. Nekik egymásra is kellett, ez természetes, nekünk vendégeknek meg rájuk. Míg hallgattam őket, sokat gondolkodtam, hasonlítani kell-e az embernek gondolkodásban a barátaira ahhoz, hogy megértse őket. S ha nem, több lesz-e a félreértés, a vita.

A zene könnyebb nyelv, mint bármely más. Könnyebben értjük meg egymást rajta, mint magyarul, angolul, finnül, norvégul vagy japánul. Persze, hogy ez lenne a legkönnyebb nyelv, azt nem merem mondani, hiszen ott a tánc, ott a festészet, meg még sok más, amit beszéd helyett használhatunk.

A hat zenész elég jól értette egymást, én pedig elvarázsolva hallgattam őket a gyönyörű pécsi hangversenyteremben. Elvarázsolva, pedig bevallom, volt, hogy a leghalványabb fogalmam sem volt, mi a fenéről beszélnek.

Nincs műfajhatár számomra, ha zenéről van szó, de van olyan műfaj, amit nagyon nehezen tudok értelmezni. Jan Garbarekék tegnap esti koncertje ezen a határterületen mozgott. Csodálatraméltóan profi zenészeket hallottunk, Trilok Gurtu, Garbarek, Carlo Cantini, Andy Suzuki és Johann Berby is bármikor el tudnak varázsolni engem külön-külön. Együtt azonban néha zavarba hoztak.

Foghatnám persze a fáradtságra is, meg az esős időre, meg a rohanásra, meg a rosszkedvemre, de nem fogom. Én személy szerint nem vagyok alkalmas bizonyos fajta jazz befogadására. Nekem nagyon kell, hogy a fülem legalább három ütemente találjon magának fogódzót, dallamot, ritmust. Ez a tegnap estében sokszor előfordult, de nem mindig.

Garbarek egy mágus, Gurtu pedig egy, hogy is mondjam, egy 'womanizer', csak a dobjait, ütőhangszereit csábítja. Gurtu rendkívül humoros, igazi élményzenész. A hangja pedig ... a világ keletkezésekor ilyen hangot kérhetett Isten, hogy szóljon az idők végezetéig.

Összességében a tegnap esti koncert elementális élmény volt, még akkor is, ha gyakran küzdöttem nyelvi nehézségekkel. A zene mégiscsak olyasmi, ami kizökkent, ami kiszakít a mindennapok bánatából, ami egy olyan világba visz, ahova érdemes nap mint nap visszalátogatni.

Illusztrációként Trilok Gurtut választottam, mert úgy érzem, tegnap közelebb voltam Indiához, mint Norvégiához.

Tavaszra

A szerelem olyan legális tudatmódosító szer, amit egyelőre nem tiltottak be sem zárt helyen, sem a szabadban. Persze buszmegállóban azért nem illik.

Na

Na, akkor most hallgassunk egy kis zenét.

Kávé helyett

Szeretem a kávét. Az egyik fontos szenvedélyem. Most helyette a másik.

Reggelire koffeinpótló zene Cee Lo Greennel. Két verzióban. Az elsőt az hallgassa, akinek van humora, és a csúnya beszéd nem veszi el a kedvét. A második verziót az, aki reggeli öt bazmegnél még angolul sem tud többet elviselni.