Bocsáss meg, hogy ilyen régen nem írtam, tényleg sok dolgom volt, de ezzel nem árulok el nagy titkot, hiszen te sem látszol ki ilyenkor év végén a feladatokból. Ha lenne is egy kis, levélnyi idő, akkor meg nem írunk, mert csak a könnyed gondolatok férnek bele tíz percbe, a súlyosabbaknak több időre van szükségük. Ha komoly dolgokról írunk, nehezebben halad a toll a papíron, tovább időzik az ujjunk egy-egy billentyű felett.
Jól vagyunk, illetve nem, de a főnökömről nem panaszkodom, mi érdekeset is tudnék mondani azon kívül, hogy nehéz vele. Az, hogy : "My principal is an asshole", egy óceánon túlról amúgy is csak egy szörnyen lapos panelnek hangzik. De hurrá, vége a tanévnek, most már csak néhány beszámoló van vissza, ilyen-olyan terhes papírmunka, időhajtogatás.
Jövő héttől irány a barátnőm háza, egy hét női pihenés, teraszonfetrengés, bújócskázás a nappal és az idővel. Tudom, szeretnél ott lenni velünk. Ez valahogy internacionálisan is vonzó tud lenni, ez az egy hét szabadság a világtól. Vágytál rá, amikor meséltem róla, emlékszem, neked sem igen adatik meg a szabad döntés luxusa. Nem is tudom, talán eleinte tanácstalan is lennél a teraszon, és átmenetileg kellene neked valami szabályokat kitalálni, amikhez alkalmazkodni tudnál, hogy ne legyen akkora a sokk. De azért előbb-utóbb menne neked is ...
Tulajdonképpen azért is írok, írtam volna egyébként is hamarosan, mert írt R. Azt írta, amikor elbúcsúztál tőle, azt mondtad, hiányozni fog, és hogy én is nagyon hiányzom. És azt is írta, hogy nagyon sírtál. Ezt elég jól el tudtam képzelni, mert eszembe jutott, milyen nehezen búcsúztunk pontosan egy évvel ezelőtt. Nevetve írom a könnyeim mögül, tényleg nagy mágus vagy, még nálam is rosszabbul búcsúzkodsz, de hiába, ilyen messziről nem tudlak átölelni, hogy együtt nevessük ki a szomorúságunkat.
Mégis, a sírás, ez a fajta legalábbis, nem árt, sőt hasznos is. Kimossa az emberből a bánatot. Pont úgy, ahogy a sós tengervíz tisztára marja a part menti sziklákat. Tudom, hogy sokszor sírsz. És azt is tudom, hogy nem minden könnyed ilyen, van ami csak úgy elfolyik az élettel együtt. De azt azért ne felejtsd el kérlek, hogy mi ketten igazából nevetésben voltunk jók.
Hiányzol. Remélem, a levendulás fotó egy kicsit megvigasztal majd. Ha gondolod, tedd ki ezt is a fürdőszobád falára. Örülnék neki.
Vigyázz magadra.
Ölellek.
Izabella
