Az ötvenedik

Húsvét után az ötvenedik. Ki a szentlélek kiáradását ünnepli, ki a törvények érkezését. A lélek ünnepe mindkettő.

A régiekben megvolt a bölcsesség , hogy ne csak a testre figyeljenek. Mostanában meg sok helyen ágyra jár csak a lélek.

Értem én, hogy az ünnepi asztalra ünnepi étel dukál, de mégis ... A rántott Szentlélek ünnepe ez, avagy a Szentlélekpörkölté???

Könnyű testi kísértés

Vonzódom a tésztákhoz. A tagliatelle és a linguini világához. Meghat, ahogy a tagliatelle türelmes csomókban várakozik a fazék mellett, megkívánom, ahogy a linguini nyújtózik izzadtan, ölelésre készen a tányérról ...

A világ teremtésekor Isten nem gondolt a főtt tésztára. Csak később jutott eszébe, hogy kitalál valamit, amivel bármikor elcsábítható leszek. Grízes tészta linguiniből vérvörös eperlekvárral. A nyári forróságban pedig tagliatelle citrommal és petrezselyemmel.

Az ízlelőbimbók orgazmusa.

Fánkokról és szalagokról

Szerintem én áldozatos vagyok. Már persze leginkább akkor, ha erre rákényszerítenek. Ma például egy copfos nyolcésfeles. Vidáman szaladt felém az udvaron, és miközben utánozhatatlan hangon ordította a két ügyelő pasinak, hogy 'Dícsértessékajézuskrisztus', már ott is volt, hogy a nyakamba ugorva hadarja: 'Ugye nem baj, hogy vállaltam, hogy holnapra sütsz farsangi fánkot?'

No, itt most nyílt színen szeretném cáfolni azt a rólam némiképpen tévesen, bizonyos gasztrokatasztrófákat bemutató posztjaim okán, kialakult képet, miszerint nem boldogulok a konyhában. De, sőt. Ámbár a boldoguláshoz annyiban köze lehet a dolognak, hogy boldogan jobban főzök.

De ne kanyarodjak el. Tehát nem főzök rosszul. Néha jól is. Csak van ez a fánkizém. Ez az antifánk génem. Öröklött.

Én soha életemben nem sütöttem fánkot. Még csak nem is szeretem. Egyetlen fánk tudott némi szánakozó érzelmet kiváltani belőlem, még Amerikában a Halloweenkor árult kistökmintás . Abból ettem kettőt. Annyira megsajnáltam.

Tehát ma este fánkot sütöttem. Szeretném mondani mindazoknak, akik még soha, hogy ne dőljenek be a neten a fánksütést egyszerű kis délutáni elfoglaltságnak beállító weboldalaknak. Mert a dolog egyáltalán nem egyszerű.

Először is gyanútlan (vagy gyanakvó) elkövető dagaszt és keleszt. Mint kés a vajban. Majd kinyújt. Rendben. Jön a szaggatás. Hmm. Mivel, mint kiderül, nincs fánkszaggatója. (Különben is, mi a jó rohadt élet az a fánkszaggató???? Mindegy, nagy pogácsaszaggatója sincs. Volt, de elveszett.) Vagyis virágmintás linzerszaggatóval. Pihentet. A fánkok kicsit gyanúsan laposak.

A lényeg a sütés, mondja a hobbirecept. Először alacsony hőfokon fedő alatt, aztán fordít, magas hőfokon fedő nélkül. Jó, csak mondom, van 36 fánk ugye. A serpenyőbe mondjuk 8 fér. Akkor kis fejszámolással kiderül, egyszerre nem lehet sütni. De aki a receptet írta, az hallott kerámialapos tűzhelyről??? Mert a gázon visszaveszem a gázt, meg rátekerem, meg bűvészkedek a lángokkal és a szalagosodó fánkkal, mint Merlin, de ... Na a fedő bepárásodik. Meddig sütünk egy fánkot? Nem tudom. Improvizálok.

A helyzet a következő. Eddig is utáltam a farsangot. A fánkok elkészültek. Hajaznak valami kicsit túlsült pogácsákra. Szalag nuku. Nem is értem. Túl sok volt az olaj? Megsült a fánk dereka is. Mindegy majd azt mondom a gyereknek, bahamai farsangi fánk. Vagy hmmm, brazil inkább.

Egyébként valamire a fánksütés is jó. Egyrészt a kulturfitnesszben megint belezsongta a fiú a fülembe, hogy 'Mikor nézhetek majd rád?', és nem, nem a fánkra gondoltam akkor egyáltalán. (Amilyen egyszerűcske ez a kis dal, annyira a fülembe másznak a sorai.) Másrészt az sem kizárt, hogy Greenaway az én konyhámban forgatja jövőre a Fánkokba fojtva című új filmjét.

Nem, képet nem teszek fel, nem alázom magam.

Ja, ha minden fánkra kötök egy kis szalagot, az számít? TSB?