Luczifer ajándékposztjáért hálás köszönettel tartozom.
Mondják, a lányok eleinte a pasiba, aztán a szerelembe lesznek szerelmesek. Miközben kedvükre szerelmeskednek. Lássuk be, hogy ebben van némi igazság. De ha ezt beláttuk, akkor azt várjuk, hogy a lányok szerelmének tárgya, apropója, ürügye, a „szerelmem” izgalmas jogcím lehetséges birtokosi köre bővül. Hiszen a szerelmem szerepkörön és nem a személyen a hangsúly. A szerep megvalósítója veszít fontosságából. A személy csak apropó, akit nem kell komolyan venni, mert ő csak egy ő, és nem a nagy Ő. Nem érdekes. Szükséges érdektelen. Egy kellék csupán. Akinek kellékvoltát az élet kellemesen jutalmazza. No, de én úgy látom, hogy az „apropók” – a kiválasztottak köre – a várakozások ellenére nem bővül, hanem változatlan. A szóba jövők nagyjából ugyanazok, akik voltak, azok az öregedni rest pernahajderek, akik annak idején minden bukfenc versenyt megnyertek. Akikért akkor lehetett lángra gyulladni, azok most apropónak is jók. Ez nem tűnik igazságosnak, és ami aggasztóbb, biztatónak se. Mert így nem mozdul a sor, amiben állunk.
