Dead end

Vége. Hivatalosan majd csak augusztusban, de azért nekünk mégis csak most, ezzel az utolsó júliusba csúszó péntekkel. Én már tényleg azt hittem különben, sosem lesz vége, és gyanakodtam az utolsó pillanatig, hogy Bridge majd még valamit kitalál, hogy mégsem mehetünk, hogy sosem lesz már végre nyár.

Érzésre életem talán leghosszabb tanévén vagyok túl, és érdekes módon, az utolsó két hét volt igazán terhes, pedig akkor már se diák, se tanítás nem volt. Valószínűleg éppen ettől lett ilyen nyúlós, rosszkedvű az egész.

Jó, nyilván az is lenyomta a hangulatot, hogy VM búcsúzkodott, és ez még akkor is igaz, ha tőlünk nem, mert azért csak vége lett valaminek. Tizenkilenc évnek... Na jó, nem, ebből mindkettőnk gyes-éveit le kellene számolni, de úgysem az évek számának van jelentősége, hanem annak, mennyire közös értékek alapján tudtunk együtt dolgozni.

Csak ezért van bennem szomorúság, mert egyébként meg szeretem annyira, hogy zárójelbe tudjam majd tenni azt a torokszorító érzésemet, hogy augusztusban nem az ő kardigánját látom meg először a kistanáriba lépve.

A tantestületünk által népi átokká nemesített mondatot: "Búcsúztasson téged a Bridget!!" igyekeztünk apró ajándékokkal oldani. A már hagyományos, távozóknak gravíroztatott 'Kistanáritoll' mellé VM volt az első, aki hagyományteremtő jelleggel kapott egy dobócsokrot is. Ezt élete talán legjobb ugrásával TSB szerezte meg. (Nagyon szívesen illusztrálnám fotóval is.)

Azért ha tényleg ő mond fel következőnek, azon meg fogok lepődni.

Vége van hát, de nem tudom, hány ilyen tanévet vagyok képes még elviselni.

Azért

Azért ezt jövő héten még el fogjuk énekelni a mi fantasztikus sakknagykövetünknek.

Mert Bridge egyre inkább Emese. Ez van.

Trauma

Tegnap hát felmondott VM, ami végtelenül szomorú dolog. Bridge kicsit nehezen dolgozta fel az információt, úgyhogy VM kábé egy órát ült nála mentálhigiénés céllal betegen. (Ő már csak ilyen.)

A dolog haszna, hogy úgy mondjam, hogy nem leszek osztályfőnök, mert állítólag elgondolkodott azon, talán mégsem kellene ezt is a nyakamba varrni. Most eltekintve attól, hogy kevés esélye lett volna annak, hogy valóban osztályfőnökként kezdek az új tanévben, talán ez volt az egyetlen dolog, ami miatt meginogtam az elmúlt két hétben egy kicsit. De ennyire ismer engem Bridge, hogy azt sem tudja, a hülye pozíciók helyett, amiket rám aggat, ezerszer jobban érzem magam a diákok között.

Mindegy különben. Jobb is így, kisebb a rossz érzés, hogy cserbenhagyok.

Persze faggatta VM-et, hogy mit szóltak mindehhez a barátnői, mármint TSB és én, mire mondta, hogy feldolgoztuk a traumát. Persze ahogy lenni szokott Bridge traumán a távozást értette, mi meg azt, hogy nem mi mondtunk fel először. Hihetetlen, hogy ennyire képtelen odafigyelni másokra.

Játék egy utolsó felvonásban

Dramatikus játék.

Szereplők:

Bridge Cezarina (minden titkok tudója)

TSB (mk vez.)

VM (mk vez.)

Biedermann (mk vez.)

Joe (mk vez.)

Gyé (mk vez.)

Aggresszív KM (nem mk vez.)

Háttérhangok, akik még ott voltak, de nem akartak feltűnni.

Bridge Cezarina: Beszéljünk akkor a tapasztalataimról, amik nagyon jók. Ebben egyébként egyetértek magammal.

Joe: A rendezvény kiváló, de igen nagy stresszt jelent a diákoknak.

Aggresszív KM: Az, de nekem jelent a legtöbb stresszt, mert én dolgozom a legtöbbet.

Biedermann: Lenne egy javaslatom ...

Bridge Cezarina: Jó, majd felírom, most úgy csinálok, mintha írnám. Ja, de jut eszembe, mindenkit szeretettel köszöntök, blablabla.

Agresszív KM (ordít): Ja, és azt is el akarom mondani, hogy azért a tanároktól több lojalitást várok. Hogy ti elhiszitek, amit a diákok mondanak!!! Ez undorító!

Bridge Cezarina: Akkor a következő napirendi pont, az osztályfőnöki órák eseménytelensége, mert ugye mondanom sem kell, hogy van olyan, aki korábban befejezi.

VM: Azt hittem, az időkeretek rugalmasak ebben az esetben.

Bridge Cezarina: Hogyne, tovább bármikor tarthatod. Különben majd legyen erről egy kérdőíves megkeresés, mert már panaszkodtak a diákok és a szülők is, hogy nem elég hasznosak az órák. Értitek. Dobjatok fel egy témát, hogy mondjuk "Adnál-e drogosnak vesét?" Ilyenek. Ami őket foglalkoztatja.

TSB: Most kicsit zavarban vagyok, mert nem értem, mire gondolsz. Kifejtenéd?

Bridge Cezarina: Nem. De majd elbeszélgetek veled négyszemközt.

Bridge Cezarina: Na a pályázatokról még azt szeretném elmondani, hogy szerintem ne az pályázzon, aki akar, bár tudom, ez a demokrácia lényege, ja na. Értitek, az pályázzon, akit mi akarunk, sőt támogatunk is.

VM: Ó

TSB: Ó

Joe: Ó

Biedermann: Ó

Agresszív KM: Mi ez női kar? Te is Joe?

Bridge Cezarina: Na a pénzről... Valahogy be kellene fizettetni velük.

Agresszív KM: Ne adjunk nekik bizonyítványt!

Háttérhang: Az nem jogszerű.

Agresszív KM: Lehet, de kit érdekel. És a neten se nézhesse meg.

Biedermann: A törvény kötelez minket a tájékoztatásra.

Agresszív KM: Tájékoztatjuk a bizonyítványban, ha befizeti a pénzt.

VM (ironikusan, meg neki mindegy is): Ez de jó ötlet!

Biedermann: Te hülye vagy.

VM (röhög)

Bridge Cezarina: Hát a személyi változásokról nem mondanék most semmit. De a tantárgyfelosztást péntekre kérem.

TSB, Biedermann: Akkor hogyan? Ki lesz osztályfőnök??

Bridge Cezarina: Biedermann, tényleg még nem is basztalak le ma, pedig nem jeleztél vissza, leszel-e osztályfőnök. Na nem baj, majd holnap utánatok nyúlok.

Biedermann: Inkább bemegyek hozzád.

Bridge Cezarina: Ja, persze, így gondoltam.

A megbeszélés után:

TSB: Nem hiszem el, hogy nem hoztál piát.

Biedermann: Hát elfelejtettem, most mit csináljak??

Bridge Cezarina: Biedermann, holnap más ügyben is az irodámba kéretlek.

Biedermann: Öööö

Bridge Cezarina: A tanárok miatt gondoltam. Hogy én maximálisan a Te szakmai érveid előtt meghajolok, szóval te mondd meg, kit rúgjak ki.

Biedermann: Nos, ...

Bridge Cezarina: Ja, akire most gondolsz, őt nem, mert olyan jó a kiállása. De nyugodtan. Tényleg gondold át. Menni fog.

Az udvaron:

Biedermann: Hihetetlen!!! Életem utolsó vezetőségi megbeszélése! Csodálatos!

VM: Nekem is. Hurrá!

TSB: Magányos alkoholista leszek ...

(Az idézett mondatok egy része a képzelet szüleménye. Sajnos egy másik jelentős része szó szerinti idézet. Mindenféle hasonlóság a valós személyekkel csak amiatt lehet, hogy nem rúgtunk be. De pótoljuk.)

Feljegyzések a Nobel díj árnyékából

Jézus anyja, Andrea nevére esküszöm, hogy enyém a felfedezés, nem másé. Minden ott kezdődött, hogy olvastam valahol erről a híres japán tudósról, a Hiroshima-Nagasakiról, aki a 18. században felfedezte az atombombát, de még jó, hogy azt aztán csak sokkal később, a 20. században dobták le az amerikaiak Csernobilra.

Ezzel összefüggésben jutottam az érző neutronok nyomára, hiszen az elemi részecskék hogyúgymondjam érzelmi életét tudós ember még nem vizsgálta ezidáig. Pedig nem ismeretlen előttünk a tény, hogy arról már a híres angolszász Lev Tolsztoj is megemlékszik a francia nyelven írt Az utolsó érző neutron című verseskötetében. (Őt természetesen eredetileg LOVE Tolsztojnak hívták, csak a Cote d'Azuron/ön/val/nek üldögélve franciásított Levre, hogy jobban fogyjanak azok az elbeszélő költeménynek álcázott önéletrajzi lírák.)

Korszakalkotó felfedezésem méltán tarthat számot legalább egy kémiai Nobel díjra, ámbár az érző neutronok gazdaatomjai által alkotott hatszögek térben sík elhelyezéséért esetleg kaphatnék egyet matematikából is, ha lenne ilyen díj.

De ne mondják, hogy nagyravágyó vagyok, megelégszem eggyel is. Azt viszont kérem az új bankszámlaszámomra átutalni, mert a régit annyit használtam, hogy az sajnos elkopott, ezért bevonták.

(Örök hálám a tegnapi kincsek megosztásáért és kreatív feldolgozásáért magyar, matematika, kémia, biológia és közgazdaságtan szakos kollégáimnak és az iskola tanulóifjúságának. Nélkülük ez a bejegyzés nem jöhetett volna létre. Vagy legalábbis kevésbé lenne embivalens. És mi sem röhögtük volna könnyesre magunkat dohányzás közben. )

Hogyan javítsunk érettségi dolgozatokat

Ilyenkor van szezonja, hogy úgy mondjam, ilyenkor érik be az érettségi dolgozatnak nevezett gyümölcs. A munkáé, reméljük mindig .

A főszezon árnyoldalán a narancsszedők sanyarú élete mellett említést érdemel a javító tanárok ugyancsak nehéz munkája. De nézzünk néhány jótanácsot, hátha még nem késő.

Általánosságban, eltekintve a dolgozat szintjétől és tárgyától, a rutinos tanár NEM kezdi javítani a dolgozatokat azonnal, hanem szép komótosan kivárja a javítási kulcs módosításait. Mert lesznek. A minimális kivárás két nap, töriseknek egy hét. (Egyik évben legalább öt módosítás volt nekik, ha jól emlékszem.)

Az érettségi dolgozatokat két nagy csoportra oszthatjuk, úgyis mint amiknek a fedőlapján az emelt szint, illetve a középszint kifejezések szerepelnek. A kétféle dolgozatot írók felkészültsége és a feladatok nehézsége nem minden esetben függ össze a kategorizálással, a különbség abban áll, hogy az emelt szintesek kóddal ellátott dolgozatait egy központi javítóhelyen kell javítani nagyon rövid határidővel, a középszintes dolgozatokat viszont akár otthon is lehet hétvégén, hála az égnek, hiszen otthon mégis szabadabban káromkodhat az ember.

Általánosságban az a legfontosabb tanács, hogy nagy türelem szálljon ránk, amikor kinyitunk egy dolgozatcsomagot, legyen az ismeretlen, avagy saját diáké. És ne szívjuk mellre, bármit is olvasunk. Nyugodtan meditáljunk előtte, esetleg gondoljunk Isten végtelen bölcsességére, melyben megalkotta az embert. Ha középszinteseket javítunk, persze káromkodjunk a négy fal között, és annak ellenére, hogy azt gondoljuk, adott diák agya az utolsó órához képest is hirtelen sorvadásnak indult, javítsuk ki ezredszerre is a hibáit.

Ha emelt szinten javítunk, nagyobb önuralomra lesz szükségünk, hiszen minden harmadik percben mégsem ordíthatunk fel, hogy 'Ez hülye!!!', hogy megint Esztit idézzem. És bár a javítószoba egészen olyan, mint egy közös vajúdásra kijelölt helyiség, a tanárok (mind nő!) csak sóhajtoznak, hajladoznak, fogják a fejüket, ordítani mégsem lehetséges. Sajnos.

Idén sokan írtak emelt szinten, viszont számomra megfejthetetlen maradt, miből gondolta egy egész diszlexiás csoport, hogy nekik ezzel kell próbálkozni. Az biztos, hogy én vért izzadtam, mert ennyire rosszul még az én középszinteseim is csak viszonylag ritkán tudnak írni, viszont legalább mosolyognak hozzá.

De nem kiabálom el, most bontom az ő borítékjaikat, még meglepődhetek.

Összefoglalva hát: ha érettségi dolgozatokat javítunk, költözzön belénk Buddha nyugalma, ha lehetőség adódik, tegyünk magunk mellé egy pohár könnyű rosét, és gondoljuk azt, a világban vannak fontosabb dolgok is, mint az emberi hülyeségen bosszankodni. 'Small things please small minds.' - tartja az angol mondás. Hát így.

Inkább jutalmazzuk meg magunkat, ha pár dolgozattal megvagyunk. Virágozni kezdtek az édes, olajos illatú olajfák itt délen, úgyhogy irány a szabad levegő. De akinek van olyan gyereke, aki hétfőn lesz kilenc éves (!), az össze is pakolhat, és eltölthet egy hétvégét állatkertezéssel, csodapalotázással és margitszigetezéssel.

Süssön ránk a nap!

Meghekkeljük a közoktatást

Az a helyzet, hogy nem mennek a dolgok. Pedig tényleg nem vagyunk az a HP kategória pedagógusban, itt tanítunk ebben a vidéki középiskolában, lassan azt kell mondjam, évtizedek (brrrr) óta, de ilyet még nem éltünk.

Bemegyünk, kijövünk, tartjuk az órákat rakásra, de szeretett diákjaink agyszerkezetében nem tudunk változást létrehozni. Ha lenne diákhoz kötött EEG, az a tananyaggal kapcsolatban (és mindegy ám, mi az!) kábé ezt a képet tudná produkálni:

--------------------------------------------------------------

Tényleg, nem vagyok én telhetetlen, elég lenne hetente egy óra csoportonként, amikor valamiféle érdeklődésre utaló jelet lehetne kiolvasni a tanítványok szeméből. De nincs.

Tegnap aztán, a korszakalkotó piaci rés felfedezése mellett VM-mel megfejtettük a mai tanár-diák viszony alapvető problémáját. A gond az, a diák a Facebookon van, a tanár meg nem. Neeem, ne tessék itt arra hivatkozni, tudja ám a tanár is, hogy kell lájkolni, meg megosztani, meg kommenteket írni, és délutánonként tananyaghoz is kapcsolódó linkekkel szórakoztatja barátait és üzletfeleit. A felkészültebbje még bannolással is próbálkozik, de nem ez a dolog lényege.

A lényeg az, hogy a diákok nagy százaléka oly módon magáévá tette ezt a fajta kommunikációs formát, hogy KÉPTELEN más módon kommunikálni.

Ez már valóban az azonnali hozzáférés és megosztás generációja. De lássuk be, nem meglepő, hiszen vannak diákok, akik kizárólag az alvásra szánt néhány órát töltik a Facebooktól távol. Így élnek. Akkor az iskolában sem lehet ez másképpen. Ami eszükbe jut, azt azonnal kiteszik a falra =kimondják, azonnal kommentelnek = beszólnak egymásnak, lájkolnak, felnyomnak egy vonatkozó linket, esetleg képeket osztanak meg. Hogy néz ki kérem az ilyen Facebook élet és kommunikációs stratégia az iskolában? Leírom. Ma kipróbáltam, le lehet-e fordítani a tanári utasításokat és beszólásokat FB nyelvre. Az eredmény kétséges.

Felhasználók: T= tanár, D1-16=diákok 1-16

Fali aktivitás:

T: belinkeltem a tankönyv 78- oldalán a 3. feladatot

D1-16: diszlájk

D1: De atom buli volt tegnap.

D8, D3, D4: lájk

D3: Csoda betaláltál vaze :) :)

D4: Nem miattad jött :P

T: diszlájk

T: belinkelem a hangfelvételt

D5: Hol tartunk?

D4: De hülye vagy... (D8 lájk)

D11: Bakker, belement a fogamba egy húsdarab.

T: D11 ne offoljon az órámon, mert bannolom.

(D4,D9,D3: lájk)

D14: Haza akarok menni.

T: Én is.

(D4, D5, D6 lájk)

D9: De poénos ma a tanárnő!

(D12: diszlájk)

(D1,D2,D4,D23:lájk)

D12: Köcsög D23, te nem is ebbe a csoportba jársz!

(D23 : komment törölve, D23 eltávolítva)

T: Foglalkozhatnánk végre a feladattal?

(D16: diszlájk)

T: D16, olvassa akkor Ön, látom érdekli.

D16: ( komment törölve, felhasználó majd az év végén)

D4:Látom magam a tükörben!!!

D2: De hülye vagy!

D3, D10: De cukiii vagy. Szeriiiii XDXD

T: Diszlájkolom mindannyiukat.

D3: De tanárnő, miért beszél ma ilyen furcsán?

T: Nem beszélek, kommenteltem.

D3: lájk

D8: Vaze, hogy kell letiltani a tanárokat?

D9: Privászi szettingzbe belemész, ott kilövöd.

D2,D3: giga lájk

D10: De hülyék vagytok bazmeg, ezt még látja.

T: lájk

T: a házit felraktam a profilomhoz, a szóanyagot guglizzák meg, a projekteket péntekre mélen kérem.

T: ja, és holnap szódolgozat XDXD

D1-16: gigadiszlájk

D4: ezt a szar órát.

T: tiltson már végre le!

D10, D4, D5: lájk

T2: Na, mi van, szar órát tartottál?

T1: Tulajdonképpen fogalmam sincs. Eléggé meg voltak zavarodva.

Na így. Megbeszéltük, április elsejére csinálunk helyes kis like, dislike táblákat, meg komment táblákat, meg emotikonokat. Legalább egyszer mi is jól szórakozunk.

A versmondásról

Azt hiszem, ha fiatalabb koromban LSD bélyegeket nyalogatok sorra, akkor sem igen tudtam volna olyan látomásokba keveredni, hogy önmagamat egy versmondó zsűri tagjai közé vizionáljam. De ebből is láthatjuk, nem kell ide drog, hogy valószerűtlen utazások részesei lehessünk.
Tegnap szólt TSB, legyek tag, mégiscsak voltam magyar szakos is kicsit ... Meg van már ilyen zsűritag múltam, egyszer egy ominózus szépkiejtési versenyen ugyanis megboldogult Ferencemre (Kazinczy) való tekintettel én is helyet kaptam az asztal másik oldalán. Persze, mit lehet ilyenkor mondani mást, mint hogy egye rosseb.
Azt nem állíthatom, sok volt a versenyző. Azt se nagyon, tudták volna a kötelező, illetve a szabadon választott verseiket. Nem is mindenkinek sikerült éppen megfelelő verset választania, hiszen a szabadon választott versek témája a jókedvű irodalom volt vagy valami ilyesmi, amibe sem a József Attila vers, sem Szabó Lőrincé nem illett, de erre is mit lehet mondani, volt őnekik tanáruk, aki áldását adta a választásra. Na, az meg ugye magyar szakos a szentem.
Aztán mi, a három tag, megbeszéltük, mi legyen. Teljes egyetértésben választottuk ki a három legjobbat a nyolc (kilenc?) fős mezőnyből. Persze, én értékelhettem a versenyzők teljesítményét, mert úgy tűnik, ez egy ilyen konszenzus, hogy nekem van a legnagyobb pofám. Viszont erőt vettem magamon, és csak jót mondtam minden versenyzőnek, mert ugyebár fontos a pozitív visszajelzés, hátha nem megy el a kedvük egy életre a versolvasástól. Ezt remélem. De hiába, mert még ezzel együtt is sikerült vérig sértenem iskolánk versügyekért felelős üdvöskéjét, aki nem került be a legjobbak közé. Azt meg sem említettem neki, hogy verset csak őszintén lehet mondani. Most már kicsit bánom...

Sor

A hónap utolsó hétfője jeles nap. Ezen a hétfőn ugyanis vezetői értekezlet van, ami nagy megterhelést ró rám. Meg másokra is.

Tegnap ismét sikerült két óránál kicsit tovább hallgatnunk Bridge polgári körmondatait, én meg nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy ha lehetne, biztosan este nyolcig értekezne. Vagy másnap reggel nyolcig.

Az értekezlet két fontos vezérlő fonala az volt, hogy egyrészt Bridge-nek ötletei támadtak, másrészt Bridge kinyilatkoztatott.

Az ötletekkel nincsen bajom különben, legyen neki, megcsináljuk, ha tudjuk, de a kinyilatkoztatásaitól a falnak megyek. Ami pedig egy százas skálán százötvenesen irritál, az a pitiáner hazugságaik, meg a dolgok fel nem vállalása.

Most hozhatnék példákat, hogyan kell szembehazudni a másikat, hogyan kell a káka csomótlanítása után diadalmasan felordítani, hogy ha nincs csomó, akkor majd reggelre lesz ... De nem hozok. Ehhez nincs már kedvem. Foglalkozom inkább a barátaimmal, akik szuicid hangulatban várják, hogy elég meleg legyen a teraszon. Velem együtt.

Tegnap felmondott a kettőből az egyik fickó, akit igazán bírok a suliban. Tisztességes, rendesen dolgozik, őszinte. Nem volt más választása. Amikor túl volt rajta, bejött, hogy elmesélje. Vele örültem. Azt mondta, tulajdonképpen hálás Bridge-nek, mert ki tudja, talán sosem mondott volna fel, ha nem ez a nő lesz a főnöke.

Lassan majd sorszámot kell húzni nála, hogy be lehessen adni a felmondásokat.

Pöcc

Vigyázat, a bejegyzés csúnya szavakat tartalmaz. Akit ez idegesít, ne olvassa tovább.

Van ez a jó kis film, az Összeomlás, amiben a Michael Douglas alakította William Foster egyszer csak bepöccen a világra. Ezt érzem én is.

Mindaz, amiről most írok, nevetséges. És értelmetlen.

Tegnap végképp túlcsordult a munkahelyi pohár, aminek az utolsó cseppje az volt, hogy nem jutottam naptárhoz. Illetve határidőnaplóhoz. Marhaság, tudom.

Az van, hogy szeretem, ha van egy kisalakú határidőnaplóm, aminek a végében van egy kis papírzseb, ahova ügyesen be tudok rakni pár életfontosságú cetlit. Minden évben így február táján egy naptárkiadó elsózza a maradékot az iskolákba, ami tök jó, mert olcsóbban lehet hozzájutni a naptárakhoz, sőt, mindig nagyon szépeket hoznak. Ezért nem vettem idén januárban sem, gondoltam, majd itt találok kedvemre valót. Tegnap délután aztán szomorúan konstatáltam, hogy a naptáras megjött, de mire én délután oda jutottam, hogy megnézzem a kínálatot, már csak néhány Muppet Show mintás határidőnapló árválkodott a ládában. Hát jó, nem szóltak, hogy megjött, biztosan keveset hoztak satöbbi. Szomorkodtam.

Aztán TSB elmondta, hogy a naptárak már múlt héten megjöttek, de az igazgatóasszony utasította a titkárnőket, hogy húzzák hátra a ládát, nehogy a tanárok észrevegyék. Majd ezen a héten kirakják ...

Na, ebben az iskolában most így mennek a dolgok. Ezer szerencse, hogy Magyarországon nehezen lehet lőfegyverhez jutni. A kurva életbe.

Most már nem tudom visszafogni magam, és idéznem kell:

"Nagyon antipatikus volt akkor is. Egy rohadt, sunyi, agresszív, kicsinyes, bosszúálló picsa. Lehet őt utálni, csak egy kis szív kell hozzá." Köszönjük. Ez a három mondat örökre velünk marad.

Zálogok

Mi a jövő záloga? Jó, nem én vagyok az már, az világos. De miben bízzon az ember? "Magamban bíztam eleitől fogva..." Nem tanács ez, tény.

Tévét nem nézek, nincs az a vérnyomás-csillapító, ami megküzdene egy híradóval. De rádiót azt hallgatok. Sokkal jobban persze nem járok, mert a jövő, mint olyan, a ködbe készül veszni.

Szerencsém, ebben a jövő záloga dologban, annyi azért akad, hogy minden nap fiatalok között vagyok. A segítségükkel próbálom összerakni a jövő képét. Nem, nem az enyémet, azt magam kovácsolom, kicsit kedvetlenül. Gyakorlom az önmagamban bízást, aztán ha nem megy, Istenben vagyok kénytelen. Csak nem a legjobb a viszonyunk manapság na. Hogy is mondjam, ez a tebenned dolog, ez nem annyira kölcsönös.

Naiv vagyok. Nem hiszem, hogy nincs tovább. Március elején lesz egy konferenciasorozat Pécsett. Mandulavirágzási tudományos napok. (Milyen szép név.) Az utolsó nap témája: Jövőnk záloga a mentálisan és szomatikusan egészséges gyermek. Nagyon érdekes előadókat látok a programban. Azt természetesen nem képzelem, hogy erre elengednek engem a munkahelyemről, de talán a Zacher Gábor- Révész György- Stark András hármasra el tudok szökni a lányokkal. Még Aknai Tamásra is maradnék. Jó, nem vinnyogok, miért nem fér bele a tanárok életébe, hogy tanuljanak. Azt képzelem, a jövőben ez is másképp lesz majd. Nem az enyémben persze.

Előbb

Előbb tanulj. Ezt olvastam egy cikkben:

"Sőt, a hitünket is kétségbe vonják, mert szerintük túl sokat tanulunk, és keveset imádkozunk. Márpedig a buddhisták 2500 éve abban hisznek, hogy a szenvedés kioltásához a nemtudás fölszámolásán át vezet az út. Kelet-európai szegénysorsú zsidó közösségek rabbijai is régóta azt tanácsolják, hogy ha egy közösségnek nincs elég pénze, hogy templomot is építsen, meg iskolát is, akkor előbb iskolát építsen. "

Aztán arra gondoltam, megnézem, ki ez a fickó. A google első helyén egy kurucinfós cikk. Akkor ebből az a lényeg, hogy előbb rágalmazz, aztán magyarázkodhat, aki akar? Nem mindig érzek kedvet, hogy buddhista legyek, és gyakran fel nem foghatom, hogy működik a google.

Mindentől függetlenül első az iskola. Ebben legalább biztos vagyok.

Ez a szöveg furcsán néz ki. Miért nem tudok betűméretet állítani vajon?

Megalázósdi

Rám van írva. Világos. Nem tudom elviselni az autokratikus vezetőket. A bátyámnak állítólag valami szív alakú bőrpír jelent meg a halántékán gyerekkorában, ha lázas volt. Nekem nem tudom, mi jelenik meg, ha annak vagyok tanúja, pozícióból aláznak. Talán egy A betű a homlokom közepén.

Ma nem voltam értekezleten. Helyette órát tartottam, amit odacsesztek második félévben. Nem az értekezlet hiányzik, nem azért. A végén kiderült, én jártam jól.

Vitéz Mihály egyet kérdezett, raport lett belőle. Behívatta Bridge nagyasszony az ő irodájába, és míg ő ült, hellyel sem kínálva VM-et, kikérte magának, hogy negatív színben tünteti fel a kollégák előtt. Csak mondom, VM kérdezett. Mégpedig azt, a felszerelt kamerákról az iskola vezetői tájékoztatták-e diákönkormányzatot. Nyilván Bridge Istentől magától reá ruházott hatalmát volt hivatva megkérdőjelezni.

Az óra, ami eddig belefért a normális órarendbe, most nem fér bele. Úgy tűnik, így marad. Nem sírok. Inkább a diákok, mint Bridge. És engem legalább a szőnyeg szélére sem kell állítani. Esélyem sem lesz kérdezni. Nem mintha szükségem lenne arra, hogy bármit is megkérdezzek.

Heti baljós

Nem. Nem is baljós. Csak néha.

Az elmúlt hét meglehetősen borongós hangulatban telt ugyan (lásd félévzárás, szerénységem ordítozása a munkaközösségi megbeszélésen, szembesülés azzal, hogy pár kollégám magasról leszarja, hogy mi van a diákkal, és nem utolsó sorban ennek megfelelően hajlandó őszinte érdeklődésemre folyékony hazugsággal válaszolni), mégis voltak vicces pillanatok. (Igen, voltak!!)

A top pillanatokat mindenképpen Vitéz Mihály és TSB szolgáltatta, de ez teljesen normális. Mihályom életem valami baromsága hallatán hidegvérrel csak annyit mondott nekem: 'Ezt most nem kommentelném, jó?'. TSB pedig, amikor pénteki leamortizáltságában az én bögrémbe tette a 3 az 1ben kávét, amit én ugye tejmentességem miatt nem, a tőle megszokott egyszerűséggel így szólt: 'Cseréljünk bögrét? A barátság mégiscsak fontosabb, mint a szerelem.' Ja, és Bridget-et Bridget-nek hívja már az iskolában is, ami kicsit veszélyes, de mindegy. Nekem már legalábbis.

Szinte egész héten beteg voltam, majd kiköptem a tüdőmet valami vírus-bacilus kombinációtól, de nem drogoztam magam, inkább kicsit többször gyújtottam rá. Arra azonban büszke vagyok, hogy nem csábultunk el csütörtök délután pálinkázni, így legalább a másnapossággal nem kellett küzdeni.

Nagyon örülök, hogy lezártuk az első félévet. Nem szerettem. Hétfőtől második félév, átírták az órarendem, ezért most szívok. Ezt nem ragozom hosszasan, hogy látsszon, konstruktívan állok hozzá az iskolai dolgokhoz. A hétvégére sikerült három csoporttal témazárót íratnom, de most először ki kell várják a két hetet, mert ma reggeltől már a szerdai előadásom miatt izgulok, úgyhogy dolgozatjavításról szó sem lehet. Hajnali fél négy és öt között nagyjából kitaláltam, mit is fogok mondani a rendelkezésre álló húsz percben annak a sok doktornak, aki összejön szerda délután. Komolyan, megnéztem a műsort, hát gyakorlatilag mindenki doktor. Na jó, van egy sorstársam, szintén tanár. Szóval izgulok. Le kell gyártanom a ppt diákat, össze kell vadásznom a képeket, és el kellene olvasnom Howard Gardner összes megjelent írását.

Leszek még agybajos szerda estig, az is biztos.

Különben a konferenciára Bridget hivatalosan (!) elengedett (miután szólnom kellett a bizottságnak, hogy küldjenek már egy hivatalos kikérőt), de mivel este későn végzünk, így csütörtökre gyereknapot kellett kivennem. Na ezen is anyázhatnék, de nem, mert különben is maradtam volna. Így legalább nem kell hálásnak lennem. Amúgy se kellene, de elvárná. Nem tudok vele együtt dolgozni, ez van. Én túl mittudomén, ő túl bizonytalan és merev. Erre van egy kifejezés angolul. Azt most nem írom ide.