Búcsúajándék

Megkaptam ez első tulajdonképpeni búcsúajándékom. Egészen szíven ütött. Fannie Flagg Sült, zöld paradicsoma várt reggel az asztalon. "Hogy legyen neked, mert annyira szereted." Honnan tudja??? Nem tudom. Szeretettel adta. Mik vannak?! Mondjuk azt nem mondta, hogy búcsúajándék...

Eccsor

Az élet célja, legalábbis méretét tekintve, mint az idő, szubjektív.

Szorgalmi

Olyan volt az Istennek a többi bolygó (a Földön kívül), mint nekem a szorgalmi. Hogy már nem is lett volna muszáj. - Bori

Derengésre

Dereng. Nem tud nem érdekelni. Az ember igyekszik, sajnálja magát ahogy csak tudja, a költészet napjára gondol, meg a karóira. Aztán jácintillat van ... A neki tanácsolt Oshót valami szeretkezős résznél nyitja, a reggel nyögve magára húzott élettelen bőrét meg egy ártatlan mosoly simítja ki.

Hetek óta nem fotóztam semmit. Becsukom a szemem, ha rügyet látok.

De ez a céda, ez nem hagy nyugodni. Vigye már innen valaki, mert megerőszakol ez a tavasz.

Mindegy már. Hagyom magam.

tinta

Nem írok kézzel. Mióta hazaértem, egy sort sem.

Elárulna a t áthúzott szomorúsága.

(Meg jobban be is húznám a szívemet a sor végébe.)

Ez most arról jutott eszembe, hogy egy indiai nő arról beszélt, már nem írunk kézzel.

Otthonvágy

Azért az is kicsit nevetséges, hogy az embernek odahaza honvágya lehet. Mert a szó klasszikus értelmében nem is lehet.

Van hona, amit ugyan nem óvott kivont szablyával, lévén sosem volt hadköteles, de ahol született, ahol nem létező bölcsője ringott, ahol ismeri a járda peremén a követ. Itt aztán, ebben az egyoldalúan szeretett honban, álmában még a dinnyehéj is boldogan úszik.

Nem tudom, mit mondjak, szeretem ezt az ölelnivaló országot, úgy romantikusan, félig csukott szemmel, mert akkor én csak azokat látom, akiket látni érdemes, akik miatt, ha azt mondom magyar vagyok, még ha ezt énrólam nem is mondják meg azonnal a nagyvilágban, amolyan elfújta a szeles nagyjelentet tudok magam mögé kerekíteni egy magányos szirten nagytotálban.

De már meg kellene vakulnom és süketülnöm ahhoz, hogy ne legyen otthonvágyam. Hogy ne akarjak valami messzi országba utazni mondjuk húsz évre. Hogy ne érezzem, nincs itt keresnivalóm, mert amit gondolok, túl liberális, amit olvasok, túl ódivatú, amit csinálok, túl haszontalan. Egyre kevésbé látom, hogyan maradhatok tisztességes úgy, hogy ezt nem rejtem véka alá. Pedig nem azért születtem, hogy rejtegessek bármit. Legkevésbé a gondolataimat.

Otthonra vágyom, már mindegy, hol lesz a világban. Ha kell, odaadom a borsólevest is, a mákos tésztát is. Csak a nyelvemet nem. Azt akkor is magammal viszem, ha másom már tényleg nem marad.