A dinamikus rendszerekről

Nagy tanulság az, hogy van, amikor a bortól berúg az ember, a pálinkától meg nem.
Könnyebb lesz a feje, gyorsabban gondolkodik, és sokkal, de sokkal gyorsabban beszél ...
Ha Dúzsi Tamás kiváló roséját isszuk, az is előfordulhat, hogy a dinamikus rendszerek matematikáján keresztül végre meg tudjuk haladni az immár két éves paprikauniverzum elméletét.
Fél kettőkor aztán a káoszelméletnél és a zebrák csíkozódásánál lyukadunk ki, meg a hullámok hegemóniájánál a földi létezők felett. Ez utóbbit az ágy diszkrét hullámzása is alátámasztani látszik, de hála az égnek, csak egészen rövid időre.
Az elméleti matematika színtiszta filozófia. A kedvencem.

Bodysurf

Az a benyomásom, hogy a fizikai fájdalom egészen érdekesen tudja lenullázni az ember céljait és törekvéseit. Ami reggel még fontosnak tűnik; határidők, megbeszélések, munka, úgy úszik el a lumbális idegdúcok felől terjedő fájdalomban, mint szörfös a Nagy Hullám tetején.

Nem fontos már semmi, csak a másodpercekre beálló fájdalomszünet heurékája, amiről aztán az újra a jobb és baloldalon végigfutó elektromos impulzus kideríti, megint csak egy hamis mennyország ígérete volt. Ilyenkor a felismerés, a szív tompábban fáj, és belehalni is szebben lehet, mint a nyers idegszálat a bőr fölé tépő fájdalomba.

Hullám

Néha, így tél végén bekúszik egy tavaszi csók. Inkább februárban szokott, jól megbolondítva a sárgavirágú bokrot az iskola előtt, aztán faképnél hagyja, mint az egyhetes szerető. A bokor meg duzzog, persze, aztán visszaalszik télire. Majd tavasszal úgy ébred megint, hogy nem is tudja, már volt egyszer tavasz, vagy csak álmodta.

Ilyen. Mint egy nagy hullám. A tetején süt a nap. Kellene egy szörfdeszka, amin átsiklok tavaszig. Vagy egy csók.