Tapasztalatom szerint szinte ez az egyetlen dolog az életben, ami iránt a diákjaim nagy számban mutatnak érdeklődést. Az olvasás, a tudás megszerzésének 'klasszikus' útja alig tűnik fontosnak. Még a tankönyveké sem.
Aztán az előadást tartó nő arról beszélt, a rajznak micsoda óriási szerepe lett. Míg régen bizonyos életkor után a gyerekek abbahagyták a rajzolást, ma nem ez történik. És tényleg nem, ezt tanúsíthatom. A mai tizenévesek állandóan rajzolnak. Vagy fotóznak. Vagy valahogyan vizuális élménybe öntik mindazt, ami körülöttük és bennük van. Órán és órán kívül is. Azt hiszem, a verbalitás vesztésre áll a vizualitással szemben.
A mai gyerekek rengeteg olyan dolgot csinálnak, ami a látványra épül. Gondolom, sok köze van mindehhez a számítógépes grafika megjelenésének, annak, hogy a világ képi megformálása az elmúlt évtizedekben igazi forradalomban újult meg. A tévében megjelenő világgal kezdődött, aztán a mozin és a számítógépes játékokon keresztül folytatódott. Ma meg már önálló részt kapott a művészetben mindaz, ami pár évtizede aligha volt elképzelhető. Ma a művészet része egy számítógépes installáció, egy demoscene vagy akár egy jól sikerült avatár is.
Azon gondolkodom, milyen vizuális kihívást tudok állítani a diákjaim elé annak érdekében, hogy például megtanuljanak angolul. Tényleg csak a filmekre tudok gondolni. Jó lenne mondjuk egy filmklub, mert abban nincs meg a kényszer íze, de az nemigen fog menni. Akkor marad az órai filmnézés, ami ugyan kissé körülményes, de sebaj.
