Nah, visszatértem az oktatás-nevelés-orrfújás dicsőséges hármas mezejére. Jól el is fáradtam. Azt hiszem, a napom csúcspontjának mindenképpen azt az órát kell tekintsem, ahol összevontam egy kilencedikes és egy tizenkettedikes (maradvány) csoportot. Hogy a helyzet tragikomikumát érzékeltessem: nagy nyelvi szintkülönbség nem volt köztük.
Pozitívumként kell értékeljem a napomban, hogy nem találkoztam a főnökömmel. Más most nem jut eszembe. Ja de, kaptam névnapomra egy macskaalom-szagtalanítót.
A tüdőmre visszaült egy kisebb méretű elefánt, de nem tekintem súlyosnak a helyzetet. Holnap már csak hat órám lesz egyvégtében. Viszont a kicsikkel négy órát is odasóztak, ami jó, de nem bírom, ezért kiviszem őket fotózni. Na persze, csak ha nem felejtenek el gépet hozni. Tanmenetben megvalósítandó cél: a folyamatos jelen idő gyakorlása. Majd elmegyünk a piacra, és fotózhatnak embereket, amint éppen csinálnak valamit.
Mi van még ... Hiányzott a két nő, egyikkel megöleltük egymást reggel, aztán nap közben semmire se volt időnk, de elmentünk ünnepi ebédelni a Laterumba. A pincérek örültek. Egy darabig. Aztán belebonyolódtunk egy kávézásba, akkor meg röhögtünk, mert a semmi is lehet azért valami. Na ezt a kedvenc pincérünk már érti.
Különben fáradt vagyok. Elmehet egy háromgyerekes anya aludni este hétkor? Persze nem.
Azért ami ma még nagyon fontos, az az, hogy Kapitány Gabinak szülinapja van, és arra gondolok, hogy azt szeretném, Isten sokáig éltesse egészségben. Meg arra is gondolok, amit valahol Lénárd írt, hogy a világok néha összefolynak. Lehet, hogy nem pont így írja. Hogy milyen igazán klassz lenne egyszer a mi Sándorunkkal (bocsánat, hogy csak így) hármasban valami fák alatt elüldögélni egy-két órát. Ez persze így majd aligha, hacsak odaát nem, de mindenesetre az sem lenne rossz, ha elsétálnánk az emléktábláig egyszer. Na ez nem az a klasszikus szülinapi kívánság.
Gabi, azért virág jár, hogy legyen valami jó is ebben a szedett-vedett bejegyzésben. Sándortól kértem kölcsön. Remélem, nem bánja.
