Volt ez a látomásom gyerekkoromban ... Néztem ki az óvoda kerítésén, és az jutott eszembe az aszfaltjárdát felgyűrő gyökerek láttán, hogy egyszer majd nem lakik itt ember többé, és akkor a fák és növények végre visszaveszik a nekik járó területet. Feleszik az emberek által készített vakolatot, elbontják az öreg ajtófélfát, önmagukba szívják át a téglákban elraktározott anyagot.
Láttam magam is, öregen és magányosan, a burjánzó növények között botladozni az őrület és a rettegés szélén egyensúlyozva.
Tegnap a Balokányban úgy éreztem, a jövő már majdnem itt van.
Az érzés egyszerre szomorú és biztató. Szomorú az ember szempontjából, biztató a növények szempontjából.
Szeretem az ilyen fotókat, (írásokat is). Van bennük melankólia, a pusztulás szépsége, az enyészet varázsa.
ReplyDeleteÉn is vadászom sokszor az ilyen témát.Tetszik, pedig sokan mondják, hogy a harmatos rózsa..., az aztán...Persze, de ez áll hozzám közelebb, ami már sokat megélt, sokat tud. Biztosan kellőképpen borongós vagyok hozzá.
Miért érzem, hogy magyarázkodnom kell? Persze, hogy nem szép,hogy bármi ilyen végre ítéltetett. És mégis tetszenek az ilyen valóságot mutató képek. Talán a valóság tetszik benne szépítés nélkül. Úgyis érted, mit akarok. Inkább érzés ez, mint szavak.
ReplyDeleteJa, értem én. Azért is a cím. A hódító mindig örül a sikernek, csak az ember nézőpontján múlik a dolog. Én is szeretem egyébként, mert van benne valami megnyugtató. Az oszlásban az örök körforgás, az újjászületés ígérete.
ReplyDeleteIgazatok van, csak annyit tennék hozzá, hogy bizonyára a szembesülés saját elmúlásunk ígéretével is, tesz bennünket melankólikussá...
ReplyDeleteAz azért érdekes, hogy a természet bomlása nekem magától értetődőbb, mint az épített környezeté. :)
ReplyDeleteáááááááááá lányok, ez MOZI...
ReplyDeleteHallgassátok meg csak ezt az LGT -től.
"És én már láttam az öregembert,
a bot kezében, hogy ne legyen egyedül,
őt, aki mindent látott, és nyugodtan lép,
hiszen tudja, hogy a semmi felé tart...
És a kő, és a sárguló zöld,
az ablaktalan ház és a feltépett föld,
nekem mindez együtt ő,
aki hasonlított rám,
kiben nincs már több erő,
akit szeretni már nincs idő, nincs idő,
és nincs is ő...."
Az a helyzet, hogy nemrégen jártam én is erre, csak én nem mentem be..... Nem vitt rá a lelkem. Túl sok emlékképem van róla, sok napot töltöttem én ott. Sok emlékem van a jéghideg nagymedencéről, a 33-as leveles vizéről, a nói napozóról, és a lángossütőről. A Zsolnays eozin bejáratról és a klórszagról...
Régóta készülődöm arra, hogy egyszer bemegyek én is, oda a fotógépemmel.... a kerítésig már eljutottam. Tovább még nem.
Zé!
ReplyDeleteEz ülne akkor, ha nem a város keleti közepén lenne, egy jobb sorsra érdemes helyen. Mert tényleg visszahódítja a természet az épített környezetet, ha hagyjuk. De miért hagytu(á)k, hogy így legyen?
Most azt mondom, hogy dózert neki és legyen a tónak egy méltó PARK folytatása... És akkor nem beszéltem még a régi IFI PARK-os koncertekről. Itt hallottam először az EDDA -t. Tele volt hínárral a tó, és nem állítottuk önmagunkat félre. És bizony BalázsFecó hangja is csodaszépen ráült egyszer - régen, egy este a tóra - Hazafelé - gombolyítva fonalát....
rengeteg minden eszembe jut erről a posztról , na wazze........
ReplyDelete::)) Nekem nincsenek ide szóló emlékeim. Talán egy Beatrice koncert. (A Dozsóhoz bezzeg rengetek koncertélmény köt.)
ReplyDeleteStrandra sem jártam ide soha. És hogy a város közepén miért marad így? Nem tudom. A Kodály Központ mellett... Ez már a pusztulós vízióm része.
...na jó! A Beatrice -t direkt nem említettem... mert az a szívemcsücske volt akkortájt. Talán a legelső koncertjük amin - itt voltam a Parkban, talán még ötösfogat voltak. És a 'Paks, az atomváros' c. Gidófalvy számmal kezdtek....
ReplyDeleteTudod amikor ott jártam, gondoltam írok egy ilyen visszaemlékezőset - pár fotóval spékelve. Aztán valamiért mégsem írtam meg :)
ReplyDeleteÍrd meg egyszer. Nekem meg most a koncertekről eszembe jutott a Dozsó, meg a Sexepil, meg az Európa Kiadó... Emlékezős napok.
ReplyDeleteegyszer majd - talán - egy padon ülve, itt a tónál mesélnék neked azokról az én emlékeimről...
ReplyDeleteRendben. Egyszer összehozzuk. :)
ReplyDelete