Van hona, amit ugyan nem óvott kivont szablyával, lévén sosem volt hadköteles, de ahol született, ahol nem létező bölcsője ringott, ahol ismeri a járda peremén a követ. Itt aztán, ebben az egyoldalúan szeretett honban, álmában még a dinnyehéj is boldogan úszik.
Nem tudom, mit mondjak, szeretem ezt az ölelnivaló országot, úgy romantikusan, félig csukott szemmel, mert akkor én csak azokat látom, akiket látni érdemes, akik miatt, ha azt mondom magyar vagyok, még ha ezt énrólam nem is mondják meg azonnal a nagyvilágban, amolyan elfújta a szeles nagyjelentet tudok magam mögé kerekíteni egy magányos szirten nagytotálban.
De már meg kellene vakulnom és süketülnöm ahhoz, hogy ne legyen otthonvágyam. Hogy ne akarjak valami messzi országba utazni mondjuk húsz évre. Hogy ne érezzem, nincs itt keresnivalóm, mert amit gondolok, túl liberális, amit olvasok, túl ódivatú, amit csinálok, túl haszontalan. Egyre kevésbé látom, hogyan maradhatok tisztességes úgy, hogy ezt nem rejtem véka alá. Pedig nem azért születtem, hogy rejtegessek bármit. Legkevésbé a gondolataimat.
Otthonra vágyom, már mindegy, hol lesz a világban. Ha kell, odaadom a borsólevest is, a mákos tésztát is. Csak a nyelvemet nem. Azt akkor is magammal viszem, ha másom már tényleg nem marad.
Én abban hiszek, hogy nem véletlenül születtünk oda, ahova. Talán nekünk nehezebb utat szántak, ööö... nehezebbet, mint mondjuk azoknak, akik Svájcban élnek, de igencsak könnyebbet, mint mondjuk ha valamelyik afrikai országba születtünk volna.
ReplyDeleteSzóval szerintem éppen azért nem szabad elmennünk, mert ha mindenki, aki adni is tud és nem csak elvenni, elmegy, akkor ki marad? Sokkal könnyebb életünk is lehetne máshol, de biztos, hogy az lenne a jó választás? Mondhatod, hogy nem lehet már ebben az országban jót tenni, jól lenni, de szerintem ez nem igaz. Már csak azért is, mert tanár vagy, olyan hatalom van a kezedben, amivel nagy befolyásod van a jövőre nézve. Soksok gyerek jövője, és ezzel az országunk jövője is függ attól, hogy te mit adsz nekik. Vagy mit nem. A dolgok fontossági sorrendjét te szabod meg.
Én
jól fogó gyerekagyak
ország
család
fizetés
és nem sorolom tovább. Tegyél te eléjük számokat.
Nem véletlenül, valóban. Az én gondolataim magyarul érnek valamit, ha egyáltalán ...
ReplyDeleteIgazad van sok dologban. Maradjunk annyiban, ha döntést kell hozni, a döntésnek van egy nagyon racionális eleme, amiről itt nem ejtettem szót, mert nem tartozik egy nagy közösségre.
Annál sokkal racionálisabb ember vagyok, mint hogy komolyan azt gondoljam, ha hiszel benne, a 3X3 lehet 24. Nem lehet.
Amit a sorrendekről írsz, meg arról, van, akinek rosszabb, nem kétlem. De abban is biztos vagyok, a gyerekeim iránt és önmagammal szemben is van felelősségem.
Lázadó vagyok, de nem vagyok jó Jeanne d'Arc. És nem szeretek félni, és nem szeretek minden reggel gyomorfájósan bejönni a munkahelyemre. Mert akkor bizony adni sem tudok annyit, amennyit szeretnék.
Húsz éve tanítok ugyanabban az iskolában, és sajnálni fogom, ha nem ezt csinálom majd a következő húsz évben. Ha nem Magyarországon fogok élni, azt is sajnálni fogom. De az biztos, hogy akkor is igyekszem tenni és adni a hazámnak. Mert ezt fontosnak tartom akkor is, ha ez nem kölcsönös részünkről. :)
Amíg még megvan a Gellért-hegyen a Szabadság-szobor, addig semmiképp. Ha egyszer majd nem lenne - valószínűleg akkor sem. Öreg vagyok már...
ReplyDeleteDe ha a gyerekeim, az unokáim mennének, nem akarnám visszatartani őket
Na igen, ha lesz választásom, nem megyek én sehova. Pillanatnyilag nincs. De még alakulhat. Az élet teli van meglepetésekkel. ::))
ReplyDelete