"A humánum zavaros irrealitásából ... a barátság kilép." Így, pont így lépünk ki mi is a zavaros irrealitásból, hogy időnként együtt gondolkodjunk, hogy nemcsak versként, de néhanap esszéként, prózaként, nagyregényként, drámaként éljük, írjuk tovább az életünket.
Magamnak önzőn - mert az ember a születésnapokon, hiába titkolja, magának is kíván- azt kívánom, még sok alkalmunk legyen megírni egy-egy felvonást, egy-egy fejezetet vagy bekezdést.
Neked - és ez által megint magamnak haszonnal kecsegtetően - hosszú és boldog életet kívánok.
Azt hiszem, az igazi barátság nem akar kisajátítani... Ennek nevében én szeretem barátaimat megosztani, összehozni egymással, és örülök, ha "tetszenek" egymásnak. Viszont láttam olynokat is, akik féltékenyen őrzik barátaikat maguknak, attól félve, hogy valaki "elcsábítja" tőlük őket...
ReplyDelete:::))) Szeretem én is összehozni a barátaimat egymással. Ők aztán nem mindig tudják együtt élni az élet költészetét, de legalább megismerik egymást ... "Elcsábítani" ???? Ember embernek társa, nem tulajdona. Gondolom én.
ReplyDeleteÉn is! Akár barátságról, akár szerelemről van szó különben...
ReplyDeleteKülönben igen. Akár. :D :D :D
ReplyDelete