Hat ilyen különböző ember vendége lenni azért nem egyszerű, mert nagyon kell figyelni, hogy képben legyünk, mit mondanak. Nekik egymásra is kellett, ez természetes, nekünk vendégeknek meg rájuk. Míg hallgattam őket, sokat gondolkodtam, hasonlítani kell-e az embernek gondolkodásban a barátaira ahhoz, hogy megértse őket. S ha nem, több lesz-e a félreértés, a vita.
A zene könnyebb nyelv, mint bármely más. Könnyebben értjük meg egymást rajta, mint magyarul, angolul, finnül, norvégul vagy japánul. Persze, hogy ez lenne a legkönnyebb nyelv, azt nem merem mondani, hiszen ott a tánc, ott a festészet, meg még sok más, amit beszéd helyett használhatunk.
A hat zenész elég jól értette egymást, én pedig elvarázsolva hallgattam őket a gyönyörű pécsi hangversenyteremben. Elvarázsolva, pedig bevallom, volt, hogy a leghalványabb fogalmam sem volt, mi a fenéről beszélnek.
Nincs műfajhatár számomra, ha zenéről van szó, de van olyan műfaj, amit nagyon nehezen tudok értelmezni. Jan Garbarekék tegnap esti koncertje ezen a határterületen mozgott. Csodálatraméltóan profi zenészeket hallottunk, Trilok Gurtu, Garbarek, Carlo Cantini, Andy Suzuki és Johann Berby is bármikor el tudnak varázsolni engem külön-külön. Együtt azonban néha zavarba hoztak.
Foghatnám persze a fáradtságra is, meg az esős időre, meg a rohanásra, meg a rosszkedvemre, de nem fogom. Én személy szerint nem vagyok alkalmas bizonyos fajta jazz befogadására. Nekem nagyon kell, hogy a fülem legalább három ütemente találjon magának fogódzót, dallamot, ritmust. Ez a tegnap estében sokszor előfordult, de nem mindig.
Garbarek egy mágus, Gurtu pedig egy, hogy is mondjam, egy 'womanizer', csak a dobjait, ütőhangszereit csábítja. Gurtu rendkívül humoros, igazi élményzenész. A hangja pedig ... a világ keletkezésekor ilyen hangot kérhetett Isten, hogy szóljon az idők végezetéig.
Összességében a tegnap esti koncert elementális élmény volt, még akkor is, ha gyakran küzdöttem nyelvi nehézségekkel. A zene mégiscsak olyasmi, ami kizökkent, ami kiszakít a mindennapok bánatából, ami egy olyan világba visz, ahova érdemes nap mint nap visszalátogatni.
Illusztrációként Trilok Gurtut választottam, mert úgy érzem, tegnap közelebb voltam Indiához, mint Norvégiához.
Nem kattintottam rá a "vendégségben" linkre olvasás közben, nem is vettem észre, hogy link, mert elég szar a monitorom, így aztán csak simán olvastam a szöveget. Eszméletlenül jó volt a pillanat, amikor megértettem, hogy miféle vendégség volt ez (addigra már a harmadik bekezdésnél tartottam). Imádom a meglepetéseket, de sajna már nagyon ritkán érnek. Köszönöm ezt a megfogalmazást és a pillanatot!:)
ReplyDeleteElég rosszul látszik a linkelés tényleg, sajnálom. Bár most a meglepetés miatt végülis nem is. ::))
ReplyDelete