passiflora....

...azt most ne is kérdezd, hogy miért - pont - ez.

Csak....

A déli

Az északról jövő zivatarok, pláne az estiek, nem nagy biztonsággal hoznak esőt. Valamiért rövidebb ideig tartanak, és a felhőket is gyakrabban fújja el a kiszámíthatatlan szél.

A délről jövők, különösen a hajnalban érkezők, ezzel szemben kitartóbbak, hosszabban készülődnek, hogy nekirontsanak a hegynek, és tovább is maradnak, mert a szél a felhőket beszorítja egészen a hegy lábához úgy, hogy mozdulni sem bírnak egy darabig. Mint a csapdába esett állat, olyan a déli ...

Ilyen sötét volt az érkező vihar reggele huszonhét éve is, mint a mai, csak akkor ötven kilométerrel (mondjuk) délebbről néztem a nagy nekikészülődést egy másik hegy lábánál egy kollégiumi szoba ablakából.

Akkor pihenőnapot, a nagy fáradtságban örömöt jelentett a 'hosszúvihar', ma majdnem semmit. Mindegy, milyen az idő, mennem kell vizsgáztatni, legfeljebb bőrig ázom előtte.

Pedig mennyivel természetesebb lenne, ha ilyen napokon az ember nem menne dolgozni, ágyba kapná a reggelit, utána pedig jóllakottan és elégedetten ölelne magához egy könyvet. Kellene egy törvénymódosítás erre. (Visszamenőleg.)

Gazdatest

Vissza-visszatérően szimpatikusnak, sőt kívánatosnak tetszik minden évben legalább kétszer az amputálás gondolata. Egészen a hajnali fájdalomcsillapító véráramba szívódásáig tart ez a gondolat, aztán egy ideig élhető lesz a gazdatest megint.

Ilyenkor, még a felszívódás előtt, az is eszembe szokott jutni, nem lenne-e jobb, praktikusabb mondjuk így, ha az emberi test is rendelkezne valami zsiliprendszerrel, a gerinc mellett a kilépő idegpályák szelvényeihez igazodva, melyet, mint a Titanic süllyedéskor, lezárni lenne képes. Lokális fájdalomcsillapítás...

A sérült idegpályákat aztán áthidalhatnánk hiper graféntokba zárt "természetazonos" idegszálakkal. Lenne hozzá csinos dizájntok is, igény szerinti színben, mintában, neten rendelhetően.

Persze nem a fájdalom az érdekes sosem, hanem az oka. Legtöbbször a nempihenés, a stresszes izomfeszültség, a túlsúly, az élet maga. És tényleg, mindig van valami, valami elektromos feszültség a hátamban, amit nem lehet egy dologgal megnyugtatóan magyarázni. Hogy a csí úgy deréktájt, néha lejjebb, elakad, az világos. De mi akasztja el?

Ezt a mait tudom, Esterházy írása, mert túl azon, hogy régen olvastam ilyesmit, talán csak Bartis valamiféle beszédét utoljára, de mozdulatlanná dermeszt, megbénít a gondolat is, hogy "ilyesmiről egyáltalán beszélnünk lehet". Vagyis inkább, hogy kell.

A fájdalomcsillapítás mellett tornázom, és komolyan foglalkoztat a gondolat, milyen lehet stressztűrő földigilisztának lenni.

Felhőtan

Amikor a felhő alja északról egészen rácsúszik a hegyre, akkor azt kétféleképpen lehet értelmezni.

Egyrészt gondolhatjuk úgy, hogy Isten egészen közel akar ereszkedni a földhöz, és rosszkedvű csodálkozásában egy cumulonimbus capillatus aljára hasalva akar az itt lakó emberek szemébe nézni.

Másrészt értelmezhetjük fordítva is, hogy az emberi lélek igyekszik felfelé Istenhez, kihasználva a konvektív feláramlásokat. Ostobán bízva abban, hogy ha elég gyorsan halad, már nem is kell visszatérnie.

Mindegy. A vége mindig sírás.

A klasszikus életrend formája

A klasszikus életrend formája a barátság. Ezt mondja Hamvas Béla, és azt hiszem, igaza is van. Most ezt mondom én is, mert A-nak, akit ezentúl Emmának fogok hívni itt a blogban, születésnapja van.

"A humánum zavaros irrealitásából ... a barátság kilép." Így, pont így lépünk ki mi is a zavaros irrealitásból, hogy időnként együtt gondolkodjunk, hogy nemcsak versként, de néhanap esszéként, prózaként, nagyregényként, drámaként éljük, írjuk tovább az életünket.

Magamnak önzőn - mert az ember a születésnapokon, hiába titkolja, magának is kíván- azt kívánom, még sok alkalmunk legyen megírni egy-egy felvonást, egy-egy fejezetet vagy bekezdést.

Neked - és ez által megint magamnak haszonnal kecsegtetően - hosszú és boldog életet kívánok.

sum

Elég sokat gondolkodtam az elmúlt hetekben, hogy hogyan is tudnám etikusan intézni a felmondásom. Mikor szóljak, kinek jelezzem előre, kire bízzam mindazt a munkát, amit a tervek szerint én végeznék majd augusztusban a tanév előkészítése során? Azokat a diákokat, akik megbuknak, mert ragaszkodom a teljesítményhez, ki fogja levizsgáztatni? És rendben van-e ez így, hogy a kollégák dolgoznak majd helyettem ...

Egyelőre azzal áltatom magam, hogy talán mégis maradok. Az ember mindig könnyebben hazudik magának, mint másoknak.

Könnyű testi kísértés

Vonzódom a tésztákhoz. A tagliatelle és a linguini világához. Meghat, ahogy a tagliatelle türelmes csomókban várakozik a fazék mellett, megkívánom, ahogy a linguini nyújtózik izzadtan, ölelésre készen a tányérról ...

A világ teremtésekor Isten nem gondolt a főtt tésztára. Csak később jutott eszébe, hogy kitalál valamit, amivel bármikor elcsábítható leszek. Grízes tészta linguiniből vérvörös eperlekvárral. A nyári forróságban pedig tagliatelle citrommal és petrezselyemmel.

Az ízlelőbimbók orgazmusa.