Feljegyzések a Nobel díj árnyékából

Jézus anyja, Andrea nevére esküszöm, hogy enyém a felfedezés, nem másé. Minden ott kezdődött, hogy olvastam valahol erről a híres japán tudósról, a Hiroshima-Nagasakiról, aki a 18. században felfedezte az atombombát, de még jó, hogy azt aztán csak sokkal később, a 20. században dobták le az amerikaiak Csernobilra.

Ezzel összefüggésben jutottam az érző neutronok nyomára, hiszen az elemi részecskék hogyúgymondjam érzelmi életét tudós ember még nem vizsgálta ezidáig. Pedig nem ismeretlen előttünk a tény, hogy arról már a híres angolszász Lev Tolsztoj is megemlékszik a francia nyelven írt Az utolsó érző neutron című verseskötetében. (Őt természetesen eredetileg LOVE Tolsztojnak hívták, csak a Cote d'Azuron/ön/val/nek üldögélve franciásított Levre, hogy jobban fogyjanak azok az elbeszélő költeménynek álcázott önéletrajzi lírák.)

Korszakalkotó felfedezésem méltán tarthat számot legalább egy kémiai Nobel díjra, ámbár az érző neutronok gazdaatomjai által alkotott hatszögek térben sík elhelyezéséért esetleg kaphatnék egyet matematikából is, ha lenne ilyen díj.

De ne mondják, hogy nagyravágyó vagyok, megelégszem eggyel is. Azt viszont kérem az új bankszámlaszámomra átutalni, mert a régit annyit használtam, hogy az sajnos elkopott, ezért bevonták.

(Örök hálám a tegnapi kincsek megosztásáért és kreatív feldolgozásáért magyar, matematika, kémia, biológia és közgazdaságtan szakos kollégáimnak és az iskola tanulóifjúságának. Nélkülük ez a bejegyzés nem jöhetett volna létre. Vagy legalábbis kevésbé lenne embivalens. És mi sem röhögtük volna könnyesre magunkat dohányzás közben. )