Köszönet a vendégbejegyzésért. Várom a folytatást, amit minden bizonnyal csak a Tihanyi Levendulafesztről megtérve lesz módomban közkinccsé tenni. Sajnos.
Jóreggelt kedves olvasóink!
Jelentkezik helyi tudósítónk Orfűről, illetve az öregesen otthoni kádban töltött délelőttről - a tegnapi tapasztalatokkal:
Menjünk ki még délelőtt. Jó, menjük, de épp hőségriadó lesz, és a legnagyobb hőségben fogunk a tűző napon sorbaállni. Némi közös tempólassító projektekkel sikerült az indulást pontban délre eltolni. Pozitívum, hogy ekkor még volt parkolóhely és az árnyékban kellett sorbaállnunk. A helyzet a hírek szerint a délután folyamára kicsit rosszabbodott: egy órás sorbanállás a tűző napon. Mi ekkor már sátrainkkal bíbelődtünk: mindenki két helyet foglalt, így egymás mellé tudtunk települni, gondosan kikerülve a betonos részeket. Ami kampingező autóknak kitűnő, az nem biztos, hogy vékony polifómon is olyan klassz lenne. Aztán persze jött az idő elütése az első koncertekig. Fiúk lementek tóátugrást nézni, egyikük még a tavat is körbefutotta - mondjuk ő ezt hetente többször is megteszi - irígylem is érte. Mi eközben felfedeztük az ismerős és új árusokat, a tavaly megkedvelt holland sültkrumplival és kedvenc pólóárusunkkal az élen :))
Az első koncert Harcsa Veronika volt, nem is értjük, hogy a fishing és a harcsa miért nem adott alapot valami jó kis szójátékhoz. Leültünk a héten lenyírt fű után maradt tarlóra, a NagyZoliról elnevezett nagyszínpad elé, én meg békésen nekiálltam gyógynövényeket szedni a többiek körül, illetve a saját és P. szoknyája alatt. A koncertet jellegéből adódóan sajnos elnyomta a többi színpad, és mind megegyeztünk abban, hogy a nagyon klassz, kék-zöld-mintás barna ruhához nem passzol a rózsaszin magassarkú - olyannyira nem, hogy ebben még a színtévesztők is totálisan egyetértettek velünk, női szeműekkel. Továbbá nem passzolt a cuki-kislány hanghoz a megzenésített magyar vers témakör sem - valahogy nem passzol, a jazzhez illik az angol, illik a táncikálás, de nem illik JA, nem passzol a vers-megzenésítés - főleg nem a fishingonorfűn, főleg nem az első nap délután, talán egy többedik napon másnaposan fűben-fekvő állapothoz még inkább, mint frissen, pörgésre kiéhezetten. De az is elkövetkezett, persze még csak inkább messziről néztük: jött az IrieMaffia, aztán a PunnanyMassif, ami új kedvencünk, miután rájöttünk, hogy a paulusban (angolul is) kitűnően pörgő pincérfiú a zenekar egyik oszlopos tagja. Eddigre megérkeztek a könyvtároslányok, és a szekszárdi érettségiztető különítmény is, így a felduzzadt csapatot egyre nehezebb volt összetartani: az egyiknek pisilni kellett, a másik sört akart, a harmadik lángost, a negyedik kereste épp az ötödiket, a maradék állt egy főúton és várt az összes többire. Ezt megelégelve berobogtam a Punnanykoncertre, és elfoglalva a legjobb helyet, békésen álldogáltam a lelkes tömeg közepén, néztem az átlagéletkort (= szörnyülködtem, milyen fiatalok ezek itten), és kortyolgattam a féltve őrzött vizespalackomból - na nem vizet... Ezután újabb mennyei holland sültkrumpli beszerzése nyomán indultam, hogy csatlakozzak a többiekhez, akik elvileg Hiperkarma koncerten voltak, a keverőtől jobbra. Mondom jobbra. Erre csak akkor jöttem rá, amikor a jobb oldal biztos tudatában 10 percen át nem találtam senkit a keverő bal oldalán, még a két méteres Királyfimat sem... Asszem kezdett hatni a vizesüveg és tartalma. Illetve kezdett körbejárni az érettségiztetők és a közgyűjteményi dolgozók között. Királyfim közben a rövidnadrágja zsebében rejtegetett norvég bogyó és zuzmó szörpöt fogyasztotta, melyet rengeteg sörrel kísért. A feltűnő különbség csak az, hogy rajta semmi sem látszott ebből, és ő nem szaladgált el félóránként bokrokat keresni. A koncert végén jött a kívánság, hogy menjünk le az A38 szinpadra Istenhátamögött koncertre. Ez megint úgy ment, hogy kisebb lángos-sör-bor-wc-expedíciókra oszlottunk, és állandóan vártunk egymásra. Így mire leértünk a sátorba, az Istenhátamögé, már csak valami állati üvöltés fogadott, de inkább nem nevezem meg a zenekart, mert egyrészt nem biztosak az információim, másrészt azokra sem emlékszem. Ezután megintcsak bevártuk egymást, közben az érettségiztető kolléga a phd-írásom fázisairól akart diskurálni, és hogy hogyan áll össze kép a rengeteg forrásból - ő is ugyanebben a fázisban van épp. Szóval abszolút kolléga. Miközben már kb. egy órája cikáztak a villámok a csillagos égen, kezdett feltámadni a szél. P. anyukájának apokaliptikus rémképei kezdtek valósággá válni - de mi csak továbbra is feszt álltunk a sorban lángosért, majd átálltunk egy másikba pizzáért, ahol egy nagyon mókás úr osztotta a pizzát és az észt - a keze alá dolgozó fiatalkorú(nak látszó) zseniálisan pörgő fiataloknak, a felbukkanó cég-tulajdonosnak és a sorbanállóknak is, vagyis nekünk :D
A pizzával kezünkben ért minket aztán a csöpögő eső, a többiek még menni akartak a francia zenekar koncertjére a lejtős Nagy-szinpadhoz, de uram kiadta a jelszót, hogy mi a saját sátrunkban keressünk menedéket. Kicsit értetlenül álltam az esőhöz-szokott norvégom ilyetén megfutamodása előtt, de amikor sikerült bekászálódnunk, akkor kinyögte, hogy a zuzmó és bogyószörp erőteljes hatása alatt van, ami addig szokás szerint nem is szúrt szemet :) Az eső elkezdett ömleni, a zene dübörgött minden irányból, alig múlt még éjfél. A meglepő az volt, hogy az égzengések még a zenét is túldübörögték, és még meglepőbb, hogy ennek ellenére, néhány felébredés és a sátorért való aggódás, meg a fejünk mellett 20centire elhaladó autó ellenére, sikerült aludni. Reggel, azaz fél 6-kor, azonban a drága norvég ember kiadta megint az ukázt: horgonyt fel, menjünk haza aludni tovább, ő ebben az óbégatásban nem bír. Óbégatás = csönd, madárcsicsergés, sehol semmi zene, vagy dübörgés, néhány, a sátor mellett elhaladó kósza lélek aznapos kommunikációja, mégcsak nem is a megengedett zajszint felett. De, ő a főnök (=ő tud vezetni :), akkor menjünk haza :) A völgyben apró kis felhőpamacsok, hűvös nyári hajnal, verőfényes napsütés, felhő sehol. Végleg megegyeztünk abban, hogy kell itt vennünk egy házat, és ennek érdekében lottózni fogunk. A parkolóban petőfirádióra bulizó veteránok, buszra váró népek, hazafelé, a hátsó úton röpképtelen madarak, hatalmas felhőszakadás nyomai. Itthon parkolás közben felfedeztük a hatalmas lakótelepi kukánk rejtelmeit: sorra bukkantak fel elegáns kis hölgyek a szomszéd utcákból apró szemetes-zacsikkal, és dobálták bele a mi kukánkba őket. Hm. Mire nem jó, hogy 6-kor jön haza az ember.
A mai napról az elfogyasztott szörpök növekedésének arányában, valamint a nálunk táborozó unokatesó + haverjai függvényében már nem várható majd ilyen bőbeszédű beszámoló, igérem :)
Jelentkezik helyi tudósítónk Orfűről, illetve az öregesen otthoni kádban töltött délelőttről - a tegnapi tapasztalatokkal:
Menjünk ki még délelőtt. Jó, menjük, de épp hőségriadó lesz, és a legnagyobb hőségben fogunk a tűző napon sorbaállni. Némi közös tempólassító projektekkel sikerült az indulást pontban délre eltolni. Pozitívum, hogy ekkor még volt parkolóhely és az árnyékban kellett sorbaállnunk. A helyzet a hírek szerint a délután folyamára kicsit rosszabbodott: egy órás sorbanállás a tűző napon. Mi ekkor már sátrainkkal bíbelődtünk: mindenki két helyet foglalt, így egymás mellé tudtunk települni, gondosan kikerülve a betonos részeket. Ami kampingező autóknak kitűnő, az nem biztos, hogy vékony polifómon is olyan klassz lenne. Aztán persze jött az idő elütése az első koncertekig. Fiúk lementek tóátugrást nézni, egyikük még a tavat is körbefutotta - mondjuk ő ezt hetente többször is megteszi - irígylem is érte. Mi eközben felfedeztük az ismerős és új árusokat, a tavaly megkedvelt holland sültkrumplival és kedvenc pólóárusunkkal az élen :))
Az első koncert Harcsa Veronika volt, nem is értjük, hogy a fishing és a harcsa miért nem adott alapot valami jó kis szójátékhoz. Leültünk a héten lenyírt fű után maradt tarlóra, a NagyZoliról elnevezett nagyszínpad elé, én meg békésen nekiálltam gyógynövényeket szedni a többiek körül, illetve a saját és P. szoknyája alatt. A koncertet jellegéből adódóan sajnos elnyomta a többi színpad, és mind megegyeztünk abban, hogy a nagyon klassz, kék-zöld-mintás barna ruhához nem passzol a rózsaszin magassarkú - olyannyira nem, hogy ebben még a színtévesztők is totálisan egyetértettek velünk, női szeműekkel. Továbbá nem passzolt a cuki-kislány hanghoz a megzenésített magyar vers témakör sem - valahogy nem passzol, a jazzhez illik az angol, illik a táncikálás, de nem illik JA, nem passzol a vers-megzenésítés - főleg nem a fishingonorfűn, főleg nem az első nap délután, talán egy többedik napon másnaposan fűben-fekvő állapothoz még inkább, mint frissen, pörgésre kiéhezetten. De az is elkövetkezett, persze még csak inkább messziről néztük: jött az IrieMaffia, aztán a PunnanyMassif, ami új kedvencünk, miután rájöttünk, hogy a paulusban (angolul is) kitűnően pörgő pincérfiú a zenekar egyik oszlopos tagja. Eddigre megérkeztek a könyvtároslányok, és a szekszárdi érettségiztető különítmény is, így a felduzzadt csapatot egyre nehezebb volt összetartani: az egyiknek pisilni kellett, a másik sört akart, a harmadik lángost, a negyedik kereste épp az ötödiket, a maradék állt egy főúton és várt az összes többire. Ezt megelégelve berobogtam a Punnanykoncertre, és elfoglalva a legjobb helyet, békésen álldogáltam a lelkes tömeg közepén, néztem az átlagéletkort (= szörnyülködtem, milyen fiatalok ezek itten), és kortyolgattam a féltve őrzött vizespalackomból - na nem vizet... Ezután újabb mennyei holland sültkrumpli beszerzése nyomán indultam, hogy csatlakozzak a többiekhez, akik elvileg Hiperkarma koncerten voltak, a keverőtől jobbra. Mondom jobbra. Erre csak akkor jöttem rá, amikor a jobb oldal biztos tudatában 10 percen át nem találtam senkit a keverő bal oldalán, még a két méteres Királyfimat sem... Asszem kezdett hatni a vizesüveg és tartalma. Illetve kezdett körbejárni az érettségiztetők és a közgyűjteményi dolgozók között. Királyfim közben a rövidnadrágja zsebében rejtegetett norvég bogyó és zuzmó szörpöt fogyasztotta, melyet rengeteg sörrel kísért. A feltűnő különbség csak az, hogy rajta semmi sem látszott ebből, és ő nem szaladgált el félóránként bokrokat keresni. A koncert végén jött a kívánság, hogy menjünk le az A38 szinpadra Istenhátamögött koncertre. Ez megint úgy ment, hogy kisebb lángos-sör-bor-wc-expedíciókra oszlottunk, és állandóan vártunk egymásra. Így mire leértünk a sátorba, az Istenhátamögé, már csak valami állati üvöltés fogadott, de inkább nem nevezem meg a zenekart, mert egyrészt nem biztosak az információim, másrészt azokra sem emlékszem. Ezután megintcsak bevártuk egymást, közben az érettségiztető kolléga a phd-írásom fázisairól akart diskurálni, és hogy hogyan áll össze kép a rengeteg forrásból - ő is ugyanebben a fázisban van épp. Szóval abszolút kolléga. Miközben már kb. egy órája cikáztak a villámok a csillagos égen, kezdett feltámadni a szél. P. anyukájának apokaliptikus rémképei kezdtek valósággá válni - de mi csak továbbra is feszt álltunk a sorban lángosért, majd átálltunk egy másikba pizzáért, ahol egy nagyon mókás úr osztotta a pizzát és az észt - a keze alá dolgozó fiatalkorú(nak látszó) zseniálisan pörgő fiataloknak, a felbukkanó cég-tulajdonosnak és a sorbanállóknak is, vagyis nekünk :D
A pizzával kezünkben ért minket aztán a csöpögő eső, a többiek még menni akartak a francia zenekar koncertjére a lejtős Nagy-szinpadhoz, de uram kiadta a jelszót, hogy mi a saját sátrunkban keressünk menedéket. Kicsit értetlenül álltam az esőhöz-szokott norvégom ilyetén megfutamodása előtt, de amikor sikerült bekászálódnunk, akkor kinyögte, hogy a zuzmó és bogyószörp erőteljes hatása alatt van, ami addig szokás szerint nem is szúrt szemet :) Az eső elkezdett ömleni, a zene dübörgött minden irányból, alig múlt még éjfél. A meglepő az volt, hogy az égzengések még a zenét is túldübörögték, és még meglepőbb, hogy ennek ellenére, néhány felébredés és a sátorért való aggódás, meg a fejünk mellett 20centire elhaladó autó ellenére, sikerült aludni. Reggel, azaz fél 6-kor, azonban a drága norvég ember kiadta megint az ukázt: horgonyt fel, menjünk haza aludni tovább, ő ebben az óbégatásban nem bír. Óbégatás = csönd, madárcsicsergés, sehol semmi zene, vagy dübörgés, néhány, a sátor mellett elhaladó kósza lélek aznapos kommunikációja, mégcsak nem is a megengedett zajszint felett. De, ő a főnök (=ő tud vezetni :), akkor menjünk haza :) A völgyben apró kis felhőpamacsok, hűvös nyári hajnal, verőfényes napsütés, felhő sehol. Végleg megegyeztünk abban, hogy kell itt vennünk egy házat, és ennek érdekében lottózni fogunk. A parkolóban petőfirádióra bulizó veteránok, buszra váró népek, hazafelé, a hátsó úton röpképtelen madarak, hatalmas felhőszakadás nyomai. Itthon parkolás közben felfedeztük a hatalmas lakótelepi kukánk rejtelmeit: sorra bukkantak fel elegáns kis hölgyek a szomszéd utcákból apró szemetes-zacsikkal, és dobálták bele a mi kukánkba őket. Hm. Mire nem jó, hogy 6-kor jön haza az ember.
A mai napról az elfogyasztott szörpök növekedésének arányában, valamint a nálunk táborozó unokatesó + haverjai függvényében már nem várható majd ilyen bőbeszédű beszámoló, igérem :)
...tegnap délelőtt úgy 3/4 tíz körül jártam arra. Mert levittem oda két leányzót, meg egy csomagtartónyi cuccot, és beálltak a sorba. Aztán mobilon kommunikáltunk még párat, hogy sikerült - e életében először sátrat verni? Meg ilyesmikről (aggódó apaként) Aztán ma beszámolt pár mondatban a Kicsi, hogy igazából minden bőröndjük csupa sár, és a sátor nem IGAZÁN ázott be, csak kicsit, és Á. barátjuk náluk aludott, mert az ő sátra alatt patak volt...Szóval fishing van Orfűn.... :)))
ReplyDeleteEdződik a gyerek. Mondjuk jó sötét felhők jönnek most is, ma is lehet még fishing bőven.
ReplyDeleteaggódó szülők, ne aggódjatok! kicsit sár van, az tény, de minden kimosható, és max egy kicsit náthásak lesznek a porontyok! egyetértek, edződjenek - inkább itt, közel pécshez, rövid és lightos fesztiválon, mint rögtön valami hatalmas őrületen :) és megígérjük, hogy vigyázunk a kicsikre! :))
ReplyDeleteszülőknek üzenem továbbá, hogy a fesztiválról megtért (nyakig sáros) gyermekek fogadására a legjobb a nagyon sűrű és nagyon finom házi zöldségleves, évtizedes tapasztalat! utána fürdőkád és ágy, a sár meg majd kimosódik :)
ReplyDeleteKedves :D ! Pont ugyanígy gondolom én is, ahogy Te ezt itt nagyon kedvesen vázoltad. Szokják csak a sűrűjét... mert az élet pont ugyanilyen. Néha sáros, néha kiéheztetős, de pont ezért roppant vidám dolog :))))))))))))))))))))
ReplyDelete