Veszélyes vizeken

Vasaláshoz kerestem vígjátékot, így halásztam elő a kritikákból érdekesnek ígérkező Four Lions (Négy oroszlán) című brit komédiát. Aztán csak tátottam a számat.

Nem vagyok egy könnyen elbátortalanodó néző, de végtelen türelmű sem, és ahogy múlnak az évek, egyre hajlamosabb vagyok félidőben kikapcsolni a filmet, ha nem tetszik. Öregszem, nincs időm már minden szart végignézni.

Azt hiszem a tizedik perc és a harmadik póló magasságában remegett meg a kezemben először a távirányító, de nem utoljára.

Nagyon nehezen tudnám Christopher Morris filmjét kategorizálni. Vígjáték, amolyan Monty Pythonos humorral, vagy egy kicsit Guy Ritchie filmjeire hajazó őrület, ám ez alkalommal a főszereplők muszlimok. Egész pontosan egy Angliában tevékenykedni kezdő muszlim terrorista sejt, akiknek az a legfőbb ambíciójuk, hogy öngyilkos merénylők legyenek. Világi szerveződésű csapat ez, melynek tagjai, nem lehet ezt másképpen mondani, komplett idióták. Négy balfasz, aki amolyan privát dzsihádot hirdet, az ugyan nem derül ki, ha nem a hit a kiindulópont, akkor tulajdonképpen mi is. Valamit hadoválnak ugyan összetákolt videójukon a nyugati életforma elleni harcról, de összességében teljesen zavarodottak.

A négy barom (valahol azt olvastam a filmről, olyanok ezek a pasik, mintha a Másnaposokból szalajtották volna őket, és tényleg) úgy készít elő egy merényletet, hogy közben a néző azt sem tudja,min röhögjön jobban, hogy a fordítva fogott aknavetővel saját kiképzőtáborukat találják el vagy azon, hogy a csapatba bevett angol fickó hogyan nyeleti le velük a telefonok sim kártyáját.

Az egész egy kabaré.

Aztán a film háromnegyedénél kezdünk rájönni, hogy a fenébe is, ezek tényleg robbantani fognak. Hiába csak az utolsó pillanatban döntenek arról, mit is, hiába fogalmuk sincs, milyen veszélyes az anyag, amivel ugrabugrálnak, a néző arcáról jól fejlett fekete humora ellenére is kezd kicsit lefagyni a mosolya.

Gonosz vígjáték ez, azt hiszem. Az ember röhög, de egyre kellemetlenebbül érzi magát, mert az emberi ostobaság is csak egy darabig vicces. Pláne, ha a végén ezek a szeretnivaló nyomorultak mind meg is halnak olyasmiért, amiről tulajdonképpen halvány fogalmuk sincs.

A kőkemény hülyeség mellett kőkemény társadalomkritika is a Four Lions. Nem csak a fiatalok ostobák, hanem az egész társadalom, az egész rendőri apparátus, hogy az ártatlan hithű muszlimot vallató tisztről már ne is beszéljünk. Az már tényleg annyira túl van minden határon, hogy az ember csak sírni tudna azon, az emberi ostobaság milyen könnyen veszi magát halálosan komolyan.

Nem is tudom, kinek merjem ajánlani a filmet. Talán azoknak, akik bírják a Monty Pythonos humort, és legalább egyszer végig tudták nézni a Másnaposokat vagy a Boratot. Lehet nevetni, illetve nem lehet nem nevetni bizonyos jeleneteken, de egyre keserűbb a nevetés. Mert ahogy a film vége felé közeledünk, rá kell jönnünk, hogy ez nem egy igazi vígjáték. Inkább dráma.

Aztán csak ültem a kanapén, és nagyon hálás voltam önmagamnak, hogy nem kapcsoltam ki húsz perc után.

Trailer itt.