Az egész azzal kezdődött, hogy a bemutató óra felhívása az asztalomon landolt pár hete. Mondtam is szimmetriakedvelő kollégámnak, hogy hiba csúszott a gépezetbe, mert ugyebár nyilván TSB asztalára szánta a papírt, csak megtévesztette valami ideiglenesen nálam állomásozó virágcsokor.
Említett kollégám, úgyis mint a humán mk vezetője, helyesbített, na nem önmagán, hanem rajtam. Mert úgy tudja, én igencsak kedvelem a fickót. Mondjuk ezzel nem vitatkoztam, mert bár találkozni még sosem találkoztam vele, de igen. Azon kicsit elgondolkodtam, ezt ő honnan tudhatja énrólam, de mindegy volt.
Később nagy kegyesen TSB is hozzájuthatott a jelentkezéshez, s így mi ketten lettünk leadva névsorilag, hogy megnézzük a bemutató órát. TSB mint magyartanár, én meg mint aki szeretne találkozni Fűzfa Balázzsal.
Aztán az lett az egészből, hogy itthon fekszem a találkozó időpontjában, és zúg a fejem. Ez utóbbi egy független változó.
Annyit ma még megtudtam, hogy a tanárok vészesen fogynak. VM is még otthon, neki mindkét gyereke beteg. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a részvételi arány a hétfői nevelési értekezleten. Azt sem tartom kizártnak, hogy addigra még páran kidőlnek.
Csakhogy ők nem lesznek bánatosak. Legalábbis nem úgy, mint én, aki ma nem találkoztam Fűzfa Balázzsal.
Ez egy szomorú poszt.
Ajjaj! Merjem mondani? Azt hittem, hogy a Fűzfa Balázs egy poén. Kiderült, hogy él. Ami rendben van, örömteli, de azért az, hogy valaki irodalommal foglalkozzon ezzel a névvel … :)
ReplyDeleteNem költő. ::))
ReplyDeleteJaj, Zé, sajnállak, mert sajnálhatod! Szenzációs ember, lenyűgöző előadó!
ReplyDeleteEz most így esett. TSB lelkesen mesélt. Most beérem ezzel. :)
ReplyDelete