Itt lakom egyelőre ennek a proletár Unter den Lindennek a tőszomszédságában, ahol napok óta aludni sem lehet a hárstól.
Csak ilyenkor reggel adódik egy kis illatszünet, amikor a hárs végre elszégyelli magát egy kis időre, és magára rántja a gyerekhálóinget. Mint a bakfis, akinek már csak a lelke gyerek, a melle felnőtt nőé.
Pedig nem szokott tényleg a hárs ennyire kiéhezetten az ember nyakára tapadni. Ha az olajfák és a hárs mentalitásbeli különbségét kellene jellemezni, hát éppen az olajfák illata szokott májusban ilyen kívánósan az izzadt bőrre ráfeszülni, nem a hársé. A hárs illata, bármilyen édes is, könnyebben elillan szélben, az olaj az, ami megtelepszik egy-egy sarokban, és figyelmeztetés nélkül ránt magához.
Én úgy emlékszem, hogy régebben májusban éjszakákat volt muszáj átsétálni, mert az olaj túlédes illata nem hagyott aludni, de ilyenkor júniusban a hárs már csak mint egy futó mosoly, úgy libbent át a szobán elalvás előtt.
Eddig jóval több racionalitás szorult a hársba, ezzel csak azt akartam mondani.
Nem beszélve a mézédes akácillatról... valahonnan nagyon messziről...
ReplyDeleteA hárs racionalitására bizonyság a mézes hársfatea. Bár, ha akácmézzel isszuk, jut valami a dicsőségből az akácnak is. (Az olajfa tüskéit meg egy madár használja éléskamrának, most nem jut eszembe a neve.) Minden olyan szép és jó. :)
ReplyDelete...az akác és a hárs. Érdekesek ezek az illatok. A múlt század '80-as éveinek végén és a '90-es elején egy szénbányában dolgoztam, három műszakban természetesen. Délutánosban - kiszállás előtt a behúzó szinten - este kilenc - fél tíz körül tömény akác, majd hársillat volt május - júniusban.... persze az akna mellett volt egy hatalmas akácos, az üzemudvar pedig tele volt hatalmas, öreg hársfákkal. Ezekből mára csak az emlékeim maradtak. Ja......
ReplyDelete::)) Az akácot most nem is érzem. Illegalitásba vonult vagy mi.
ReplyDeleteBeleszippantottam a hársillatú levegőbe. Mert nekem semmi sem elég, odadugtam az orrom közel a hársvirághoz.Gyakorlatilag belenyomtam. A méhecske éppen elszállt.
ReplyDeleteEzt megúsztam.
::)) Csak óvatosan!
ReplyDeleteNekem nosztalgia illatom a hárs. Valahogy ilyenkor sikeredett reménytelen szerelembe esnem. Ha megérzem, az illatát nem az illat intenzitása zavar, hanem a feltörő érzelmeké. Úgy tűnik az emlékek bennem nem halványulnak.Szerelmes vagyok a hárs illatába ma is. :)))
ReplyDelete