Allah hatalmas. Ma végre bejutottam a doktorhoz. Ehhez kétszer másfél óra várakozás kellett, de a tegnapi másfél óra végeztével lejárt a rendelési idő, és a várakozó betegek készültek egymást kardélre hányni, ezért leléptem.
A doktor, mint mindig, hümmög. Lehet, hogy egy szúrát?
Beszélgetünk.
-Meg van fázva, hm?
-Meg. (Nem hazudunk.)
-Akkor táppénz?
-Igen. (Délelőtt 11-kor mégis mi??)
-Hallgatom.
-Öööö... (Mit meséljek? Ja, a hátam. Hülye.)
-Ajjaj!
-Ajjaj???
-Nagyon rossz.
-??
-Feje?
-Van.
-Felírok.
-Jó.
-Allergiás?
-Nem. (Illetve, van akire ...)
-Ezt mind beszedi.
-Mindet??? (Sok recept.)
-Majd jöjjön vissza.
-Majd? (Mindent visszakérdezek??)
-Csütörtökön.
-Csütörtökön???????
-Na jó. Ha nagyon jól van, szerdán.
-Vagy előbb?
-Hmmm.
Így most itthon. A mellkasomon az elefánt kicsit lefogyott. A fejemen abroncs. Az iskola kivételesen nem hiányzik, viszont fél óránként sírva fakadok. Ez sajnos a szokásos mellékhatás láz esetén.
Közben leszoktam a dohányzásról, mert a hörgőtágító mellé nem tartom ildomosnak. (Pedig tegnap délután életem talán legjobb cigijét szívtam. Kézzel töltött, szegfűszegest Samtelen kollekciójából. A mellé abszolvált kávézós beszélgetés is kedvemre való volt. Remélem, majd egyszer olvashatok Karinthy szakácskönyvéről.)
Különben minden rendben. Amikor nem fuldoklok, a tanácsokon gondolkodom, amit ma kaptam. Ja igen, és mindjárt letöltődik a Mese a szerelemről. Majd talán holnap meg is nézem. Már csak ilyen gyerek maradok, úgy fest.
Jól tetted, még ha nehéz is a helyettesítésed. Ő bajuk, neked meg az egészség kell!
ReplyDeleteA párbeszéd csúcs!:-)
Az egyik barátnőm azt mondta, az ember felelősségérzete önmagával szemben is kell működjön. Vagy valami ilyesmi.
ReplyDeleteÉs mint drága könyvtáros barátnőm olyan gyakran hangoztatja, a temető is nélkülözhetetlen emberekkel van tele.
Szóval nem áll meg a világ, viszont nem fertőzöm meg még húsz gyereket.
Egyébként meg nézzük a jó oldalát. Mint a birkaiskolában, most mindenkinek jó. :)
Ha betegszabira megyek nagy ritkán, az én lelkiismeretem is mozgolódott, a felelősségérzetem is működött.Iskolás koromban sem tudtam élvezni a betegséget, az ezzel járó iskolamellőzést, mert utána pótolni kellett.
ReplyDeleteEgy darabig most is megy a harc, utána jön az átbillenés a józan ész felé. Mikor mindenkinek jobb,ha itthon maradok.
Akkor már nagyon használhatatlan állapotban vagyok.Utána azt dünnyögöm magamban, hogy előbb kellett volna rászánnom magam.
Ez mindig pontosan így játszódik le bennem.
megyek = mentem
ReplyDeletePersze. Az ember halogatja, amíg lehet. :D
ReplyDelete