Kép nélkül

Nincs kép. Inkább így hal ki a család. Hogy már képet sem lehet találni.

Azt számoltam tegnap, hány gyerek maradt mostanra. Egyrészt apám bátyja, a legidősebb, aki idén lesz 75. Aztán megvan még az Erzsi, aki állandó mámorában már senkire sem hasonlít, de önmagára végképp nem. És a Magdi, akinek az unokái a mi iskolánkba jártak. A többiek meghaltak mind. A kilencből, aki megérte a három éves kort, három maradt. 33 százalék.

Kettejük közül a Margit volt az idősebb. Nagyon magas nő volt, úgy emlékszem legalábbis, és kontyot hordott. Azt hiszem, volt benne valami a nagyanyám hidegségéből. Én legalábbis nem emlékszem, hogy velünk gyerekekkel valaha is kedves lett volna. A férje is egy magas, csontos ember volt, olyan Máris szomszéd jelleggel. Nincs is rólunk sok személyes élményem, ők nem jártak hozzánk, csak egyre emlékszem, hogy eljött a Margit és meggyszószt csináltak anyámmal május elsején. A meggyszósz a negyedik emeleten a konyhaablakban hűlt.

A Bori az más volt. Ő volt apám kedvence. Ha apám valaha is sírt nő miatt, az a Bori volt. Vadóc kislány volt, de mégiscsak lány, a lányokat pedig még nagyapám se verte meg. Szóval nem lehetett neki csak úgy lekeverni egy-két pofont, mint a Palinak. Na nem mintha neki használt volna ugye. Bori jóval fiatalabb volt, mint apám. Talán tíz évvel is. Sokat járt hozzánk míg férjhez nem ment az első férjéhez. A srác egy idióta volt, veszélyes ember. Szült is neki mindjárt két gyereket a Bori a biztonság kedvéért, meg hát mindig is elég jól felmérte, milyen helyzetekből jöhet ki vesztesen. A fickó verte, megerőszakolta a gyerekek előtt, meg nagyjából bármi, amit el lehet képzelni ebben a műfajban. A Bori eleinte gyakran sírta vörösre a szemét a konyhánkban, én gyerekként komolyan azt hittem sokáig, hogy ilyen vörös a szeme, hogy így néz ki. Addig-addig, míg a család férfi tagjai többször is megfenyegették a férjét, hogy pépesre verik, énszerintem a Pali meg is verte, de nem használt. Bori meg, mint az áldozati bárány várta, hogy Isten intézkedik.

Aztán Isten intézkedett is, a fickót maga alá temette egy bányaomlás. A felesége meggyászolta, aztán megpróbálta összeszedni magát, csak az már akkor nem ment egyszerűen, mert nagy bárányságán sok-sok alkohollal könnyített, amiről nehezen tudott lemondani, hiába vált okafogyottá a vedelés.

Apám sokat veszekedett vele, a züllött férj helyett Bori züllött tovább, apám meg könyörgött, de hiába. Talán akkor már ő sírt, nem a testvére.

Évek múltak el, elvonókúra, mindenféle. Bori Pestre költözött, mert végre talált egy rendes embert. Persze. Sztorimagazin. Nagyon fura fickó volt. Beteg na. Aztán sietve kiköltöztek Németországba. Mindkettőnek volt mi elől menekülni, úgy tűnik. A fickó pár év múlva aztán egy börtöncellában akasztotta fel magát. Csak hogy kerek legyen a love story, kiskorúak megrontása miatt. Akkor mi már semmit sem tudtunk a Boriról, apám kereste egy darabig, de hiába. A lánya írta, hogy hét éve infarktusban halt meg. A szív nagy intéző, hiába.

Tényleg szép nő volt. Széles arccsonttal, nagy, igéző szemekkel. Nagyon szerettem, mert olyan szépen és búsan mosolygott. Emlékszem, ő kísért nyelvvizsgázni a Rigó utcába. Tiszta ideg volt, annyira izgult.

Nagy kár, hogy sosem volt alkalmam igazán megismerni. Megérdemelte volna.