Zab

Tudok én egyáltalán valamit Libanonról? Vagy Bejrútról? Vagy a libanoni kultúráról? Az a helyzet, hogy nem sokat. A történelmi ismereteim hiányosak, az arab kultúráról van egy kicsi tapasztalatom, nem sok egyáltalán, és életemben nem jártam Libanonban.

Hogy akkor ehhez képest érdemes-e megnézni a West Beirut című libanoni filmet? Abszolút.

Ha jól emlékszem, ez a film két évet pihent a gyűjteményemben, egy barátom ajánlására szereztem be annak idején. Fogalmam sincs, miért nem néztem meg eddig.

A film cselekménye 1975-ben indul, a polgárháború kitörésekor. A főhős Tarek, egy igazi kamaszfiú. Végeredményben a film Tarek küzdelméről szól, arról, hogy milyen nehéz felnőtté válni még egy szerető családi környezetben is. Mert kamasznak lenni tulajdonképpen 1975-ben Nyugat Bejrútban is pont olyan nehéz, mint 2011-ben Magyarországon. A kamasz fiú keresi a helyét, keresi A nőt, vagy legalább egy bármilyen nőt, aki pillanatnyi enyhülést hozhat, lázad az iskolában, lázad otthon, filmet akar forgatni a szex rejtelmeiről, hallgatja, ahogy az anyja kiakad a rendetlenség láttán a szobájában, sír a sötétben a háztetőn ... Minden más, mégis minden ugyanaz.

Miközben Tarek Noueri Bejrút Holden Caulfieldjeként jut a felnőttkor küszöbére, Ziad Douieri önéletrajzi ihletésű filmjében azt is megmutatja, hogyan lesz a kezdeti jópofának tűnő lövöldözésből olyan háború, ami mindenki életét tönkreteszi. Azt gondolom, ez a film nagy húzása. Hogy egy pillanatra sem veszíti el a fókuszt, mindig mindent Tareken keresztül látunk, és mégis ... ennél jobban megmutatni az értelmetlen erőszak okozta rengeteg szenvedést, a háború őrjítő kilátástalanságát, az egyszeri ember értetlenségét a gonoszsággal szemben aligha lehetne. Nem nagy és hősies háborús film a West Beirut, engem mégis nagyon megrendített.

Bár a film libanoni, olyan univerzális témát választott, ami bárki számára érdekessé teheti, aki valaha kamasz volt, és erre nem szégyell emlékezni. Külön érdekesség számomra, hogy a a kulturális, társadalmi és történelmi körülményeket nem elfedve, nem elamerikázva, nem túldramatizálva mutatja be az író-rendező, hanem azokat a háttérben felvonultatva általános emberi reakciókat láttat egy nagyon különleges környezetben.

Ha jól meggondoljuk, minden világ, minden kultúra, minden történelmi helyzet különleges valakinek; minden kamaszsors egyedi, és mégis, a felnőtté válás küzdelme mindenki számára ugyanaz. A kamasz gyerek szobájának falán a plakát mindig más (Paul Anka, Nirvana, Tankcsapda vagy Manu Chao), de az ágy mögé dobott zokni ugyanaz.

A színészek kiválóak, a történet sosem múló, a poénok felejthetetlenek, az angol felirat pedig bravúros nyelvi megoldásokat kínál.

Ezt a filmet nagy meggyőződéssel tudom mindenkinek ajánlani. Pillanatnyilag sajnos sem moziban, sem DVD-n nem hozzáférhető Magyarországon. Még egy tisztességes minőségű trailert sem találtam, de részletekben fent van a Youtube-on angol felirattal.