A heti lista túl hosszú. Húsz éve, mióta ebben az iskolában dolgozom, még nem volt példa arra, hogy fegyelmi intézkedésként diákot másik iskolába helyeztünk volna. Olyan természetesen akadt szép számmal, akit eltanácsoltunk az intézményből. Ez azt jelenti, hogy tanulmányi eredménye (eredménytelensége) miatt a szülővel egyetértésben másik iskolatípust javasoltunk. Ennek sok oka lehet, vagy azért volt mindez, mert nem tudta teljesíteni a követelményeket, vagy azért, mert nem akarta. Egyik esetben sem volt arra remény, hogy sikeresen be tudja fejezni az iskolát nálunk. Aztán olyan is volt, hogy a diák nem volt már tanköteles plusz a fenti két dologból valamelyik fennállt, ezért az iskola vezetője megszüntette a diák tanulói jogviszonyát.
Egyik eset sem lélekemelő, de ez a tegnapi döntés különösen rossz érzéseket generál. Nem gondolom, hogy a döntés lenne hibás, egyszerűen csak rossz szembesülni azzal, nem találtunk eszközt arra, hogy a diákot motiváljuk. Sem arra, hogy tanuljon, sem arra, hogy bejárjon. Minden eszközön túl ez az egyetlen lehetőség maradt. Veszteség.
A másik: egy ismerős kamasz fiú bűncselekménybe keveredett. Loptak a haverjaival. A kisgyereknek, jaj igen, elmúlt tizenhat, büntethető, nem is kicsi akkor, szembe kell nézzen a tettei következményeivel. Mi lesz vele, nem tudjuk. Javító, nevelő intézet? És ott mi történik majd?
A harmadik: egy baráti házaspár fia tizenévesen meghalt a héten. Félrekezelték kiskorában. Sosem nőtt meg, beteg is lett.
Az ember sokféleképpen elveszíthet egy gyereket. Akkor is elveszítheti, ha nem az övé volt.
No comments:
Post a Comment