A társadalmi felelőtlenségről

Sokszor elhatároztam már, legelőször is gyerekkoromban, hogy nem fogok újságokat olvasni. Szerintem kamasz lehettem, amikor a tévében láttam egy interjút Jean Marais-val, aki elmondta, soha nem olvas napi híreket. Akkor hetekig gondolkodtam azon, hogyan lehet valaki ennyire felelőtlen. Hogyan léphet ki valaki a társadalomból ilyen szinten. Nem sokkal később, amikor rájöttem, amit az újságban olvasok, nem feltétlenül a valóság, megértettem.

Nem mondom, hogy nincs lelkiismeret-furdalásom, de ha az éjszakámra gondolok, ezt is okafogyottnak érzem. Ahhoz már hozzászoktam, hogy négy óra után ébredek, de nagyon régen volt, hogy elaludni sem sikerült. Tegnap elkövettem a hibát, hogy a pécsi közgyűlés határozatai után az alkotmánytervezetet is elolvastam, majd belenéztem a februárban Pécsett megnyílt Revízió Mulatóról szóló kis bájos cikkbe. Kettőkor még a falat bámultam.

Már annyi bennem a düh, hogy kiírni sem tudom, kikáromkodásra pedig nem elég napi 24 óra.

Alternatív technikához folyamodtam. Tegnap űberhedonista módon vettem egy leolcsózott futócipőt. Ötkor keltem, átestem a macskán, aztán felvettem a futócipőt és elmentem futni.

A ritmus, a lépéseimé és a szívemé is, azt diktálta, meneküljek innen. Mégsem vagyok egy igazi Biedermann. Már egészen tisztán látom, hogy ezek gyújtogatnak. Az én házamat is kinézték maguknak.