Elég sokat gondolkodtam az elmúlt hetekben, hogy hogyan is tudnám etikusan intézni a felmondásom. Mikor szóljak, kinek jelezzem előre, kire bízzam mindazt a munkát, amit a tervek szerint én végeznék majd augusztusban a tanév előkészítése során? Azokat a diákokat, akik megbuknak, mert ragaszkodom a teljesítményhez, ki fogja levizsgáztatni? És rendben van-e ez így, hogy a kollégák dolgoznak majd helyettem ...
Egyelőre azzal áltatom magam, hogy talán mégis maradok. Az ember mindig könnyebben hazudik magának, mint másoknak.
Tudod már, hova tovább? Itt az emberek nagyon félnek a változtatástól, olyan könnyen kötelezhetik őket manapság akaratuk ellenére is... S csak ritkán hoz jobbat...
ReplyDeleteEgészen pontosan még nem tudom. A változástól önmagában nem félek, a mérlegelendő inkább az, hogy itthon vagy külföldön. A racionalitás a külföld felé billent, az emóciók az itthon felé. Aztán ott van még a dilemma, hogy nagyon szeretek tanítani, no meg hát ahhoz értek ugyebár valamennyire. :)
ReplyDeleteÉs mikor döntesz?
ReplyDelete@ LK: Már döntöttem. Csak ilyen naiv vagyok, hogy az a fixa ideám, majd kapok valami jelet, hogy merre menjek tovább. ::))
ReplyDelete