Vidám Királylány vendégdégben: Fishing 2.

Királylánynak köszönet a tudósításért. Holnap én, szerintem, arról írok, milyen sokk a levendula Tihanyban.

Kedves Hallgatóink, ismét jelentkezik orfűi kihelyezett tudósítónk!

Az a gond a fishinggel, hogy mivel három napig tart, és csak egyszer van egy évben, mire az ember felfogja, hogy ez az, ez már az, amire egész évben várt, addigra már a harmadik nap közeleg - ha nem teszünk gyorsan valamit. Ezért volt jó a régi-régi típusú sziget, ott volt erre a felfogás-megérkezős fázisra két nap, az élvezős-nagyonpörgésre is kettő, és utána még nem lett vége, jöttek a jól ismert sziget-hétköznapok. Szóval ez már a múlt, a reggelenkénti sátorban-ébredésekből is kevesebb van, a kávé utáni reggeli kószálás pedig csak itthon, a konyhában jön el.
Az meg a jó a fishingben, hogy csak három napig tart. Így ha az első nap nem pörögted teljesen szét magad, akkor muszáj a másodikon, mert mégsem hagyhatod ki mindazt, amire egész évben vártál. Szóval, a péntek délután unokatesó összeszedésével telt, akik aztán a mostani jelek szerint mégsem aludtak itt, de ők egyébként nem is a fishingre jöttek :) Kicsit mi is aggódtunk a felhők miatt, de gondoltuk, ezek dél felöl jönnek, majd a mecsek megfogja, orfű úgyis a másik oldalon van. Aztán összeszedtük utasainkat, végre csatlakozott hozzánk - és amerikát három hét alatt végigjárt párjához - a teljes magyar historiográfiát északi (fiatalabb) testvéreinknél egyszemélyben képviselő bátor történész, aki a máv sajátosságait is megtapasztalhatta hazatérő útja során. A legjobb parkolókat már elfoglalták mire kiértünk, így egy mező szélére álltunk, csak azon aggódtunk kicsit, hogy ha ide még páran beállnak, akkor vajon ki tudunk-e majd jutni.
A pénteki program sokat ígért, kedvenc zenekarok egymás után, és sikerült egy magát nagyon itató kis szörp utánpótlást is bejuttatni (TSB unatkozó nagybátyjának forrásából), így minden meglett a nagyon várt pörgéshez. Először nekiindultunk a hegynek, felmásztunk a legmagasabb ponton lévő sátor-szinpadhoz, illetve a csapat fele félúton megállt és lecövekelt a gyönyörű kilátás előtt. Felfedeztük, hogy a helyes kis wc-faház északi oldalának betonpadkája a legjobb hely a campingben, így ott üldölgélve élveztük az összkonfortot, és azt, hogy egyszerre három szinpad programjait is követhetjük onnét, és láss csodát, a végén még a többiek is mind megtaláltak minket. Sör, alkoholtartalmú szörp és hollandsültkrumpli társaságában néztük a tájat, és megbeszéltük, hol lesz az a bizonyos házunk:
"- Ott szemben a domboldalon! (=kaszált legelő a falu fölött)
- De azt nem fogjuk tudni megfizetni.
- De úgyis csak akkor lesz pénzünk egy házra itt, ha nyerünk a lottón. Ha meg nyerünk a lottón, akkor meg tudjuk venni egész orfűt!
- És ezt az egész fesztivált is!
- Ja, és akkor veszünk egy akkora üveg jégert is!" (=hatalmas, kb 4 méteres felfújható jégeres üveg, két szinpaddal lejjebb). Jellemző, hogy a többieket csak ekkor kezdte el érdekelni a dolog, és tudakolták, hogy ők is kaphatnak-e majd abból a jó sok jégerből. Mindeközben sikerült megfejteni a nemjuci nevű zenekart is: mindannyiunk szerint egy nagy erőlködés az egész, de aztán a zeneértőbbek szerint zeneileg egész jó, csak ezt a csajt nem értik benne. Mondom, akkor megvan a megfejtés: a zenekarban nem a juci a jó.
Ezután kénytelenek voltunk elhagyni kilátóhelyünket, de szerencsére eddigre mindenki meg is talált minket. Lementünk a nagyszinpad elé, mert nemsokára kezdődött a hevönsztrít szeven, ami a csapat vezéregyéniségeinek ősrégi kedvence, megjelenés kötelező, csak az érettségiztető kolléga hiányzott a törzstagok közül. (Róla megtudtuk, hogy péntek reggel fél 8kor ébredt egy sátorban, illetve ébresztette őt a sógora, és gyorsan útrakeltek, mivel kezdődött az érettségi utolsó napja, azonban nem a legközelebbi megyeszékhelyen!!)
A szélesvállú Viking, nagy fekete kapucnis pulcsiban, jómagam, és a hozzánk tartozó egyszemélyes országos triatlonválogatott egy masszív kis sorfalat képeztünk a táncoló "kicsik" közepén, és gyakorlatilag becövekelve álltuk végig a koncertet, ami persze nem jelenti azt, hogy ne élveztük volna - najó, én megint kifejtettem, hogy már mennyire uncsi, és már ők is unják, és totál gépies, ahogy végigcsinálják a koncertjeiket. Azért az átköltött számra táncoltam is kicsit, meg közben esett is egy kicsit, de azt a kapucniknak köszönhetően túléltük, és a végére a felhők is elmentek. A koncert után megint jött a már ismert projekt: enni és innivaló utánpótlás kell, pisilni kell, idemenjünk, odamenjünk. Úgy emlékszem végül a pizzaszelet és a sátorban őrzött szörputánpótlás győzött, de ezen a napon a vicces pizzásbácsi elmaradt.
Következett a quimbykoncert, ami kicsit hasonlóan mindig hozza a várt és jól megszokott szinvonalat, de egyben elhozta az egész évben várt, katartikus élményt is: hatott a várakozás, az egyedül elfogyasztott nemkismennyiségű szörp, a kisértő múlt, és a quimby zenéjének véletlenszerűen is mértani pontosságú robbanókeveréke. Eljött az az egy óra egy évben, amikor nem kell kontrollálni, nem kell gondolkodni, nem kell megfontolni, amit kimondok, az az egy óra, amire egyre ritkábban van az embernek lehetősége, és egyre ritkábban jön el. Éppen ezért egyre nagyobb jelentőséggel bír, és egyre nagyobb a hála, hogy egyáltalán elkövetkezik, ekkor pedig jönnek a patakok is, gátszakadás, megtisztulás, feltöltődés a következő egy évre. Szóval, ezért kell ez a három nap fishing...
Most itt kellően hatásos lenne abbahagyni a beszámolót, de a történészi sejtek megakadályozzák, hogy megfosszam az utókort ettől a páratlan lehetőségtől, hogy elsőkézből értesülhessen az idei fishing második éjszakájáról. A quimby után jött a következő, az én régi kedvencem, a pálutcai, csak nem értjük, hogy őket miért tették fel a roppant kicsi hegyi koncertsátorba, így mi csak az oldalában álldogáltunk, illetve énekeltünk (=én énekeltem és táncoltam, és legendáztam a régirégirégiévekről).
Ezután megint jött az ötlet, hogy menjünk haza egyenesen, Vikingem ennek érdekében este 6 óta már csak kólát ivott. A meglepő az, hogy északi hadvezérek keleteurópai sarja nem bírja a kemény földet a sátorban, és inkább a saját ágyikójában aludna. Mondtam, nekem mindegy, neki kell vezetnie, illetve ő vezet, ha megyünk, hát megyünk! Indulás előtt még sorbaálltunk egy kis pizzáért és amerikai hotdogért (=mennyei piritotthagymát adnak hozzá!), majd a sátor felé vettük az irányt a cuccainkért. Mivel már ekkor elég hideg volt, P. és csapata hirtelen úgy döntöttek, hogy élnek a lehetőséggel és inkább visszajönnek éjjel velünk, mint 10 fokban vacognak a sátraikban - annak ellenére, hogy mi már felajánlottuk a 2 hálózsákunkat és a 3 polifómot. Szerencsére autónkat nem zárták el a mezőn további autók ezrei, így az éjszakai kanyarokban kapaszkodva és utolérve a hivatalos fishingbuszt hazafuvaroztuk P.-t és kis csapatát, illetve magunkat is. Azt csak reggel konstatáltam, hogy amikor a sátorban gondosan összeszedtem, ami kellhet ma is, a direkt a fishingre vett virágmintás papucsomnak csak az egyik darabját sikerült magammal hozni. Remélem, a másik a sátorban pihen és nem útközben vesztettem el :))

Elnézést, hogy ígéretem ellenére mégiscsak sikerült még hosszabb beszámolót írnom a második napról, ebben hibáztathatjuk a nem-itt-aludt unokatesóékat, illetve a még ágyban heverő Vikinget :)

Nagysókirálylány :)