Február egy

Nem, tényleg nem szeretem a telet. Hideg, szürke. A februárnak csak egyetlen napját kedvelem, ezt a mait. Egy gyerek születésének a napját.

Emlékszem, egyedül feküdtem a szülőágyon, merthogy ez a fiúgyerek már akkor is olyan volt, hogy ment a maga feje után. Na ezt most ugyebár akár szó szerint is... Szóval január utolsó napján elindult kifelé, de meggondolta magát. Aztán mindehhez volt egy béna szülésznő is, aki mást sem tudott kérdezni, csak hogy elfolyt-e a magzatvíz. Nyilván nem hallotta még a burokban született kifejezést. Pedig milyen szép ez magyarul. És mennyivel többet mond, mint az angol born with a silver spoon in his/her mouth.

Így esett, hogy apás szülés helyett majdnem csináld magad tanfolyam lett. A doktor után még utána dobtak egy pár gumikesztyűt, aztán ennyi. Ott pislogott egy kerek fejű duci újszülött, aki azonnal enni akart.

A sok változás ellenére ilyen is maradt. Egy jó étvágyú, önfejű, alapvetően vidám kölyök. Most már hmm lassan férfi. Tizenhat év alatt elég sok dolog volt már vele. Kórházaztunk eleget, vittük a sebészetre számtalan csonttöréseinek gipszeléseire, fizettük a telefonszámlát, amikor betelefonált valami tuti jó műsorba, vitatkoztunk Istenről, hozta haza rendőr, volt ő az iskolában a "Kis Lovag", volt akkora, mint a kerti csap, jött haza az első barátnővel, feküdt Amerikában a kertben, és követelte, hogy azonnal hazarepülhessen.

Legyen is még vele sok minden. Isten éltesse!