
Az öregség majd elveszi a látásom.
Az öregség majd elveszi a hallásom.
Az öregség majd elveszi a szaglásom.
Az öregség majd elveszi a tapintásom.
A fal melletti koszcsík illegalitásba vonul.
A rossz hírek a világ peremén várakoznak.
A tavaszi virágok illata nem ígér feleslegesen.
A szerelmes hiánya nem bizsereg az ujjaimon.
Ha végre öreg leszek, ideiglenes vízumot kapok Csodaországba.
A perspektíva így rettenetesen lehangoló, mert... igaz. Azért ilyen józanul (lucidement) csak akkor vagyunk képesek szembenézni vele, amikor még meglehetősen távoli...
ReplyDeleteSzép vasárnapot.
Ó, nem, Flóra. Nekem a perspektíva ígéret. ::))
ReplyDeleteBár még nem közeli, és akkor már nem is tudom majd, hogy a vízum ideiglenes. Sőt azt sem, hogy nem mindig Csodaországban éltem. Isten kegyelmes. Jutalmat ad az élet végén.
Legyen szép a vasárnapod. :)
Mikor kezdődik az öregség? Ránk egy szó se igaz ebből, pedig már elmúltunk hetven évesek.
ReplyDeleteNa, talán a koszcsík... Már rájöttem, hogy vannak fontosabb dolgaink. :)
Akimoto, mindenkinek máskor. Gondolom neked majd 20 év múlva. ;)
ReplyDeleteAzt hiszem oda letelepedési engedélyt...
ReplyDeleteRészemről már alig várom, hogy Csodaország kapuján kopogtassak! A szép öregségnél, csak egy tartalmas élet jobb. Igaz ez teszi lehetővé a Csodaországba lépést. Tehát most, a tartalom és a forma egysége kap elsőbbséget a napjaimban.
ReplyDeleteKatalin, gondolod le lehet ott telepedni? :)
ReplyDeleteGyörgyi, azt nem mondom, hogy alig várom, de néha nagyon pozitív színben tűnik fel a dolog. Azért egyelőre én is maradok valami tartalmi feltöltésnél. ::))
Mi van, lányok, nem tetszik a haladási sebesség???
ReplyDeleteEgy egészen picit még zavar, hogy gyengül a látásom, áldásosan gyengül a hallásom, a koscsík meg végképp kiesik a látószögemből.
Ó, hát azért a koszcsíkért nem kár egyáltalán. ;)
ReplyDelete