Mitől fél a férfi?

Nem, egy percig sem állítom, hogy a nő nem fél, mégis úgy érzem, a félelem természetrajza kettőjük esetében más.

Vegyünk egy nagyon egyszerű példát. Van egy férfi, van egy nő, és van egy nehéz, egy megoldandó helyzet. A helyzet az, hogy bár mindketten jó családból való úri gyerekek, úgy fordul a sors, hogy a férfiból királyt csinál a történelem és a szerelem különös kombinációja. A nőből meg királynét.

Ilyen helyzetben, pláne a második világháború kitörésének árnyékában, mindkettőjükben van félelem. A királyné a férjét félti, a gyermekeiért aggódik, a háborútól tart, de ennek ellenére van benne egy nagy adag bizalom. Erzsébet elsősorban a férjében bízik.

Amitől a férfi fél, az ennél sokkal nagyobb terhet ró rá. Természetesen gyermekkorból indul minden, de felnőtt korra egy egész démonológiai szakcsoport foglalkozhatna a férfi félelmeivel. VI. György fél a családjától, fél az azóta már elhunyt apjától, fél a felelősségtől, és legeslegjobban a nyilvános beszédtől fél. Ez utóbbitól azért, mert rettenetesen dadog. És miért dadog rettenetesen? Mert fél.

Az ördögi kör bezárulni látszik, az uralkodóház respektje pedig veszni készül, hiszen Angliában a király vagy a királynő országot érintő kérdésekben ugyan nem dönthet, viszont amit mond, az fontos útjelzés az alattvalóknak. Helyettük szól.

A megoldás egy beszédterapeuta, furcsa módszerekkel, Zsigmondot megszégyenítő kérdésekkel, és kellő magabiztossággal. Lionel Logue valóban nagy segítségére volt Györgynek abban, hogy legyőzze beszédhibáját, de ennél több is lett, barát.

Valamiért a férfiak, a fiúk, jóval nagyobb arányban dadognak, mint a lányok. Miért? Talán nagyobb a teher. Talán messzebbről táplálkoznak a félelmeik. Talán mások a félelmek kezelésének módszerei. Azt hiszem egy nő, ha fél, kibeszéli a félelmeit. Addig mondja, addig beszél, míg a félelem összezsugorodik, és feladja. A férfiak hajlamosak elhallgatni. A kimondatlan félelmekből aztán nem sül ki sok jó. Ha még csak a dadogás lenne ...

VI. György nagyszerű ember, kínnal és keservvel, de sikerül nyilvánosan is megszólalnia. A kínlódás közben ordítozik (végre!), káromkodik, és sírva is fakad. Hja, kérem, a félelmekkel meg kell küzdeni, ez nem az a megúszós játszma.

A király beszéde című film nagyszerű darab. Colin Firth előtt le a kalappal, nagyot játszik. Helena Bonham Carter jó, Geoffrey Rush mesteri. Ez egy kiváló film. Nincs is mit mondani még. El kell menni, és meg kell nézni.

Én az eredeti változatot láttam, pár napja azt hallottam, ki akarják vágni a káromkodásokat, hogy ne legyen korhatáros, és még többen nézhessék meg. Ezt nagyon sajnálnám. A káromkodásnak helye van a filmben, helye van az életben, helye van a félelmek leküzdésében. Ha aggaszt minket, mit szól a kiskorú ahhoz, hogy egy király bazmegol, hát ne vigyük el a mozira.

A férfiak meg csak beszéljenek. Sokkal jobb, mintha csendben viselnék a rájuk nehezedő nyomást. Nem, ezzel nem azt mondom, mindig mindenkinek beszélnie kellene egyfolytában. Isten őrizz. A csendnek fontos szerepe van. De azért sok olyan helyzet van, amikor mégiscsak jobb kimondani, ami odabent tombol.