Tévét nem nézek, nincs az a vérnyomás-csillapító, ami megküzdene egy híradóval. De rádiót azt hallgatok. Sokkal jobban persze nem járok, mert a jövő, mint olyan, a ködbe készül veszni.
Szerencsém, ebben a jövő záloga dologban, annyi azért akad, hogy minden nap fiatalok között vagyok. A segítségükkel próbálom összerakni a jövő képét. Nem, nem az enyémet, azt magam kovácsolom, kicsit kedvetlenül. Gyakorlom az önmagamban bízást, aztán ha nem megy, Istenben vagyok kénytelen. Csak nem a legjobb a viszonyunk manapság na. Hogy is mondjam, ez a tebenned dolog, ez nem annyira kölcsönös.
Naiv vagyok. Nem hiszem, hogy nincs tovább. Március elején lesz egy konferenciasorozat Pécsett. Mandulavirágzási tudományos napok. (Milyen szép név.) Az utolsó nap témája: Jövőnk záloga a mentálisan és szomatikusan egészséges gyermek. Nagyon érdekes előadókat látok a programban. Azt természetesen nem képzelem, hogy erre elengednek engem a munkahelyemről, de talán a Zacher Gábor- Révész György- Stark András hármasra el tudok szökni a lányokkal. Még Aknai Tamásra is maradnék. Jó, nem vinnyogok, miért nem fér bele a tanárok életébe, hogy tanuljanak. Azt képzelem, a jövőben ez is másképp lesz majd. Nem az enyémben persze.
Ennyi idő és viszontagság után kicsit fatalista lettem, őszintén szólva...
ReplyDeleteTe legalább felteszed a jó kérdéseket!
Csak mikor találok választ a kérdéseimre?!
ReplyDelete